Kisorsolták a kilencedik Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Kisorsolták a kilencedik Nemzeti Vágta előfutamain versenyző 71 település sorrendjét, amely alapján lovasok és lovaik rajthoz állhatnak szeptember 17-én Budapesten, a Hősök terén.

„A nemzet összekapcsolódásának, a nemes versengésnek, ember és természet harmóniájának ünnepe a Nemzeti Vágta” – emelte ki Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a versenysorozat elnöke a Hadtörténeti Múzeumban tartott szerdai sorsoláson, amelyen eldőlt a 12 előfutam összetétele és sorrendje.

A fővárosi futamokra tizenkét magyarországi és négy határon túli elővágta dobogósai jutottak be, akik a szombati előfutamokon, majd azokon továbbjutva a másnapi elődöntőkön mérhetik össze gyorsaságukat, hogy a vasárnap esti döntőn indulhassanak a 2016 leggyorsabb lovasa címéért és a győztesnek járó ötmillió forintért. A második helyezett egymillió, a harmadik helyezett félmillió forintot kap. Minden elő- és középfutam győztes nevezője 300 ezer forintot vihet haza.

Erdélyből négy lovas vesz részt a vágtán, Zsigmond János Lemhényt, Fazakos János Alpár Rétyet, Tóth Barna Mikóújfalut, míg Berde Lóránd a szabadkártyás Sepsiszentgyörgyöt képviseli.

A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Vágtát idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: Kiss Sándor (1809-1849) székely huszár ezredes előtt tiszteleg a rendezvény. 

Kiss Sándor a határőrvidéki székely huszárezred vezetőjeként Batthyány Lajos miniszterelnök kérésére védte a bácskai magyar és német településeket 1848-ban. Székelyföldre visszatérve a brassói hadosztályt vezényelte, amikor betört 1849 nyarán az Erdély lerohanására küldött orosz V. hadtest. 

A túlerőben lévő orosz csapatok ellen vereséget szenvedtek, ám a harcban Kiss Sándor a felelős parancsnoki gondolkodásról, önfeláldozásról tett tanúbizonyságot, a legvégsőkig irányítva csapatát – mondta el Kedves Gyula hadtörténész. 

A korábbi évek hagyományaihoz híven idén is lesz többek között kishuszár vágta, fogat vágta, jótékonysági sztárfutam és lovasbemutatók is. A negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi futamon Magyarország mellett az Amerikai Egyesült Államok, a Cseh Köztársaság, Franciaország, Katar, Kína, Mongólia, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia lovasai állnak rajhoz a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok lovain.

Az érdeklődőket már péntektől Országkonyha, Vágta korzó és huszártábor is várja. A verseny részletes programja megtekinthető a www.vagta.hu oldalon.

Kapcsolódók

Kimaradt?