Európa Liga: Romániába látogat az AS Roma és a Villarreal

Két román csapat volt érdekelt az Európa Liga monacói sorsolásán. A Bajnokok Ligája selejtezőjének playoff-körében darabjaira szedett Steaua az L-jelű négyesbe került, akárcsak a Villarreal, az FC Zürich és a török Osmanlıspor. Az Astra Giurgiu csütörtök este szenzációs eredményt ért el a West Ham United otthonában, így a román bajnokság címvédője is a másodrangú európai kupasorozat szerepelhet. Az Astra ellenfele az AS Roma, a Viktoria Plzen, valamint az Austria Wien lesz a csoportkörben.

Ruud van Nistelrooy, a Manchester United egykori holland gólvágója elmondta, ex-klubja a 2016/17-es Európa Liga-idény legnagyobb favoritja: „A mostani kiadás esélyese egyértelműen a United. Azt hiszem, a jelenlegi játékoskerettel és José Mourinhóval a kispadon talán még a Bajnokok Ligájában is favoritok lennének” – nyilatkozta a visszavonult csatár. A mezőny egyébként nem csak a manchesteri csapat miatt tűnik erősnek, a pénteki sorsoláson több, a BL-ből szintén ismerős klub nevét rejtették a golyók.

Az Európa Liga csoportköre szeptember 15-én kezdődik, az utolsó mérkőzéseket pedig december 8-án rendezik. Ahogy azt megszokhattuk, a 12 csoportból két-két csapat jut tovább a következő szakaszba, hozzájuk csatlakoznak a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik helyezettjei, így alakul ki az úgynevezett tizenhatod-döntő. A finálé helyszíne a solnai Friends Aréna lesz 2017. május 24-én.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?