Rio 2016: csoportelső a magyar férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott utolsó, vasárnapi csoportmeccsén 10-6-ra nyert a házigazda brazilok ellen, így a hatosa első helyén végzett a riói olimpián, melynek negyeddöntőjében Montenegró legjobbjai ellen száll majd vízbe. Két győzelemmel és három döntetlennel nyerték meg az A csoportot, s kedden játszanak a négy közé kerülésért.

Az úszóversenyek befejeztével a vízilabdázók vették birtokukba az Olimpiai Uszodát, melyet szinte megtöltöttek a hazai nézők, akik fülsüketítő üdvrivalgással fogadták kedvenceiket, illetve hangos pfújolással a magyar csapatot, majd átszellemülten énekelték a brazil himnuszt.

A kezdésnél a magyar csapat hozta el a labdát, a gépezet azonban nehezen indult be, az első három támadás során lövésig sem jutott Benedek Tibor együttese. A védekezés azonban jobban ment, a brazilok emberelőnyben és azonos létszámnál sem voltak eredményesek. A gólcsendet több mint három perc után a csapatkapitány Varga Dénes törte meg egy szép kapufás találattal, majd két perccel később, egy emberelőny lejárta után Hosnyánszky bombázott a léc alá. A hazaiak támadásban teljesen hatástalanok voltak, Nagy Viktor jól védett, a blokkoló kezek is jól dolgoztak előtte, így másfél perccel a szünet előtt Vámos góljával már három volt az előny (3-0).

A második sprintet is Erdélyi Balázs nyerte, ám az első ziccer a braziloké volt, Nagy Viktor viszont újabb bravúrral hárított. A Ratko Rudic irányította hazaiaknak semmi sem sikerült, hiába kaptak egymás után két előnyt, képtelen voltak élni vele, a másik oldalon pedig a negyed első magyar fórjánál Erdélyi passzából Hárai húzta a labdát a kapuba.

A negyed közepén folytatódtak a hazaiak kínjai, a legnagyobb helyzeteiket is rendre elpuskázták, a kapufa vagy Nagy hárított óriásit minden esetben, így 14 perc után is nulla állt a táblán Brazília neve mellett. A jég végül Zalánki előnyös gólja után, ötméteresből tört meg két perccel a félidőt megelőzően, a gól után pedig belelendült az addig kissé dermedt közönség. Talán a hangzavar volt az oka, mindenesetre Kis Gábor ziccert hibázott, a nagy szünetre így négygólos előnnyel úsztak ki Varga Dénesék (5-1).

Manhercz hozta el a harmadik negyed elején a labdát, a "hagyományokat folytatva" azonban gól nélkül zárult az első magyar támadás, sőt, a következő is, méghozzá előnyből. Hosnyánszky rontott csúnyán, szerencséjére azonban fél perccel később javíthatott, s meg is tette, miután ismét hátrányba kerültek a brazilok. A hazaiak ezután gyönyörű akciógóllal állították vissza a négygólos különbséget, mely Vámos és Perrone gólváltása után is megmaradt.

A brazilok viszont érezhetően magukra találtak, nagyobb hittel és bátrabban vízilabdáztak, majd emberelőnyből három gólra jöttek fel. Sőt, előnyben támadhattak a mínusz kettőért is, de Nagy Viktor újra a helyén volt, az utolsó percben pedig Hárai szép góllal állította vissza a négygólos különbséget (8-4).

Az utolsó negyed elején a védőkkel addig óriásit küzdő Kis Gábor csavarásból talált a kapuba, amire kapufa volt a válasz a másik oldalon. A mérkőzés ekkorra eldőlt, s láthatóan tudta ezt a brazil és a magyar csapat is. Varga Dánielék támadásban már csak a labdát tartották, a hazaiak pedig kevés meggyőződéssel adogattak, lövéseik veszélytelenek voltak. A hajrában még esett két hazai és egy magyar találat, a csoportgyőzelmet így négygólos sikerrel szerezte meg a magyar válogatott.

Korábbi eredmények:

A csoport:

  • Szerbia-Japán 12-8 (2-5, 3-0, 4-2, 3-1)
  • Ausztrália-Görögország 12-7 (5-3, 5-1, 0-1, 2-2)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 7 pont, 2. Görögország 6, 3. Brazília 6, 4. Szerbia 6, 5. Ausztrália 5, 6. Japán 0

B csoport:

  • Egyesült Államok-Olaszország 10-7 (2-4, 3-2, 3-1, 2-0)
  • Franciaország-Horvátország 9-8 (3-2, 3-3, 2-1, 1-2)
  • Montenegró-Spanyolország 9-9 (2-2, 3-2, 2-4, 2-1)

A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 7 pont, 2. Horvátország 6, 3. Olaszország 6, 4. Montenegró 5, 5. Egyesült Államok 4, 6. Franciaország 2

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött. A csoport első négy helyezettje jutott a negyeddöntőbe.

A keddi negyeddöntő programja:

17.00 (11.00): MAGYARORSZÁG-Montenegró

18.20 (12.20): Görögország-Olaszország

21.10 (15.10): Brazília-Horvátország

22.30 (16.30): Szerbia-Spanyolország

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?