Bajnokok Ligája – Thomas Doll: csak intelligensen

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője intelligens játékot vár csapatától, amely az 1–1-es idegenbeli mérkőzés után szerdán este újból az albán Partizani FK-val játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

A német szakember a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón azt mondta, jó pozícióból várják a visszavágót, és fontos, hogy okosan, intelligensen játsszanak. „A hétvégén sikerélményünk volt, remélem, a csapat ezt holnap tovább fogja vinni” – mondta Thomas Doll, akinek együttese a magyar bajnokság első fordulójában hazai pályán 3–1-re legyőzte a Haladást. Az FTC így jó előjelekkel várja az albán csapatot, amely a bajnok Skenderbeu kizárása miatt az Európa Liga selejtezőjéből bajnoki ezüstérmesként került át a BL kvalifikációjába.

„Nem szabad 0–0-ra játszanunk, mert az visszafelé is elsülhet, gólt szeretnénk szerezni és győzelemmel továbbjutni” – hangsúlyozta Doll, hozzátéve, bízik a csapatában, és abban, hogy a nemzetközi kupában megkezdett út tovább fog tartani. „A Bajnokok Ligájában vigyázni kell, hogy ne kövessünk el olyan könnyelmű hibákat, amelyek az első mérkőzésen kétszer-háromszor előfordultak” – fogalmazott. Ha a Ferencváros kiejti albán riválisát a harmadik körben a Salzburggal csap össze.

Kapcsolódók

Kimaradt?