Rio 2016: Szilágyi Áron viszi a magyar zászlót

Alig egy nappal azután, hogy a román olimpiai bizottság bejelentette, Rio de Janeiróban Cătălina Ponor tornász viszi majd az olimpiai nyitóünnepségen a román zászlót, a Magyar Olimpiai Bizottság is megnevezte a csapat zászlóvivőjét. A választás Szilágyi Áron, London kardvívó bajnokára esett.

A jelenlegi állás szerint az augusztus 5-én kezdődő olimpiai játékokon húsz sportágban 162 magyar sportoló indulhat.

A MOB-küldöttek határoztak arról, hogy az olimpiai delegációt - a négy évvel ezelőttihez hasonlóan - Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, a helyettese Szabó Bence főtitkár lesz. A csapatvezetői tisztet Fábián László sportigazgató tölti be, a helyettese Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, míg a sajtóattasé Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató lesz. 

A riói játékokra az első sportolói gép július 30-án indul, az úgynevezett aranygép augusztus 24-én érkezik haza.

Kapcsolódók

Kimaradt?