EURO-2016: tombol a magyar tábor, 2-0-ra legyőztük az osztrákokat (percről percre)

Kedden délután 7 órai kezdettel 44 év után futhat ki a gyepre labdarúgó Európa-bajnoki tornán a magyar válogatott. Ellenfele az az Ausztria lesz a Nouveau Stade de Bordeaux-ban, amellyel világrekord számú alkalommal mérkőzött meg. A Maszol a helyszínről tudósított.

Bernd Storck magyar szövetségi kapitány azzal kezdi értékelőjét, hogy gratulál csapatának. A sikerhez kellett egy kis szerencse is, Alaba kapufája az első percben forró helyzet volt. 

Király Gábor nagymértékben hozzájárult a győzelemhez, a teljesítménye egyre jobb. Kleinheislert is dicséri, akit még a magyar ifiválogatottból ismer.

Storck nem hajlandó arról spekulálni, hogy mire viheti csapata az EURO-2016-n, a következő, Izland elleni mérkőzésre összpontosítanak.

A mérkőzés legjobbjának Kleinheisler Lászlót választották, aki sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdésére. A dpa német hírügynökség azt kérdezte tőle, miként lehet, hogy a nemzeti válogatottban ilyen jól teljesít, miközben a Werdernél csak a kispadon kap helyet. Kleinheisler elmondta, hogy ez az első sajtótájékoztatója, köszöni a szurkolóknak, akik kilátogattak a mérkőzésre.

Gratulál Gera Zoltánnak és Király Gábornak, hogy ekkora tapasztalattal a hátuk mögött küzdöttek a sikerért.

A csapat és a szurkolók közös ünneplését élőben közvetítette a Maszol. Alább visszanézheti a felvételt.

VÉGE. a magyar válogatott 2-0-ra legyőzte Ausztriát és 3 ponttal vezeti az F csoportot.

92. perc - Arnautovic lövését a jól helyzekedő Király megfogja.

90. perc - 5 percet hosszabbít a francia játékvezető.

87. perc - STIEBER eldönti a meccset, egyedül vezeti rá Almerre, és elegánsan átemeli az osztrák kapust. 2-0

84. perc - osztrák szöglet. Sógorék úgy örülnek, mintha gólt lőttek volna. Király Gabi leveszi a beadást, amit a magyar tábor ünnepel.

82. perc - a megfogyatkozott osztrákok támadnak, a magyarok ellentámadásból próbálják bevinni a halálos csapást.

80 perc - Bernd Storck leveszi Kleinheislert, helyébe Stieber Zoltán áll be.

79. perc - Király Gabi kifut és szereli Fuchs-ot.

73. perc - Németh Krisztián is szerencsét próbál, Almer szögletre menti lövését.A visszatámadó osztrákok Sabitzerre játsszák ki, aki fölé trafál.

71. perc - Nagy Ádám is próbálkozik egy távoli lövéssel.

69. perc - Storck levette a gólszerző Szalait, akit Priskin Tamás váltott. 

68. perc - az osztrákok büntetőt kérnek, de a visszajátszás megmutatta, hogy nem volt kezezés.

66. perc - Dragovic megkapta  második sárgalapját és az osztrákok 10 játékossal fogják befejezni a mérkőzést.

62. perc - GÓÓÓÓÓÓÓÓL SZALAI! 44 év után lőtt gólt magyar játékos Európa-bajnokságon! 

Az UEFA belső információs hátán kaptuk a hírt, hogy 34,424-en vagyunk a Nouveau Stade de Bordeaux-ban.

60.perc - A lesérült Juzunovicsot Marcel Sabitzer váltja az osztrák válogatottban.

56. perc - magyar szabadrúgás, Dzsudzsák végzi el, de megpattan a sorfalon.

54. perc - Dzsudzsák nagyon eltalálta 30-ról, de a lövés középre ment, és Almer szögletre ütötte.

52. perc - Gera próbálkozott távolról, ez mellé ment. Az első félidőben is volt egy kísérlete. A harmadik szerencsés szokott lenni, nem?

50. perc - Guzmuics nagyot hibázott, átsurrant a labda a lába között, szerencsére nem lett belőle baj.

48. perc - beszorítottuk a sógorékat, akik egy veszélyes ellentámadással replikáztak. Kleinhesiler szabadított fel.

A magyar táborból zúg a 'Vesszen Trianon'-rigmus, hogy a pártatlan franciák is értsenek valamit.

46. perc - a második félidő első lövése Fiola Attiláé, amit Almer könnyedén megfog.

Király Gábor teljesítménye előtt az EURO-2016 hivatalos Twittere-csatornáján is megemlékeznek.

Vége az első félidőnek, az osztrákok talán egy leheletnyivel jobbak voltak, de a félidő utolsó nagy helyzetét mi puskáztuk el. 0-0

45. perc - Clément Turpin 1 percet hosszabbít.

43. perc - az eddig legnagyobb magyar helyzetet Dzsudzsák puskázza el, akit Kleinheisler ugratott a jobb oldalon. A magyar csapatkapitány lövése a kapu előtt csorgott el keresztben.

40. perc - Arnautovic beadása megtalálta a jobb szélen egyedül érkező Harnikot, aki jobb lábával belelőtte a balba a labdát. Óriási helyzet volt. 

Az MTI fotósának köszönhetően megmutathatjuk azt is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével és Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökével nézi együtt a meccset.

35. perc - Janko teszi le a labdát Juzunovicsnak, aki kapásból pattogósan lövi rá. Király Gábornak a kezét-lábát megcsókolhatju, akkorát védett.

33. perc - Dragovic kapja a mérkőzés első sárgalapját Szalai felrúgásáért. Dzsudzsák beadása a felrúgott Szalait találja meg, aki rosszul fejeli el. 

31. perc - Juzunovic harcol ki egy szabadrúgást Király kapujától 30 méterre. Alaba készülődik és lövi a falba.

28. perc - az osztrákok büntetőt kértek Harnik esésénél, a visszajátszások megmutatták, hogy éppenséggel ő szabálytalankodott.

23. perc - eddig kellett várni az első olyan magyar lövésért, ami el is találta az osztrák kaput. Gera nevéhez fűződök, de nem volt veszélyes.

21. perc - szépen hozzák ki a labdát Bernd Storck játékosai, a magyar táboré ollézással fejezi ki tetszését.

A játékosként világ- és Európa-bajnok Matthäus néhány perccel a kezdőrúgás után Twitteren fejezte ki elismerését: "Gratulálok Király Gábornak, hogy megdöntötte a csúcsomat a legidősebb Eb-n pályára lépő játékosként!" - írta az 55 esztendős Matthäus, akinek kapitánykodása alatt Király alapember volt a válogatottban. Érdekesség, hogy Király 1998-ban éppen Ausztria ellen debütált a nemzeti együttesben és első labdaérintésével hárította Toni Polster büntetőjét a végül 3-2-re megnyert bécsi találkozón.

16. perc - Juzunovicsot kellett ápolni, pedig ő lépett oda nagyon csúnyán Gerához.

11. perc - megvolt az első magyar kapu... felé lövés is. Kleinheisleré volt, és nagyon fölé ment.

10 perc - ismét Alaba került helyzetbe, lövését megfogta Király,

7. perc - Az osztrákok egyelőre uralják a játékot, a magyarok hősiesen rombolnak. A szurkolók is óriási parbajt vívnak. 

1. perc - az osztrákok óriási helyzettel nyitottak, Alaba lövése a kapufán csattant.

18:00 - elkezdődött a mérkőzés

17: 45 - még negyedóra a kezdésig. Addig említsük meg, hogy Király Gábor ma este megdönti az Európa-bajnokság korrekordját, a magyar kapus 40 évesen és 74 naposan védhet Ausztria ellen.

17: 15 - így futottak ki Dzsudzsákék a Nouveau Stade de Bordeaux gyepére

17: 00 - megkaptuk az összeállításokat.

Munkatársunk részvételét a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon a Communitas Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

Kapcsolódók

Kimaradt?