Csütörtöktől a Margitszigeten kerül sor a férfi vízilabda BL hatos döntőjére

Öt nemzeti - az olasz, a horvát, a görög, a spanyol és a magyar - bajnokcsapat, továbbá a magyar ob I ezüstérmese részvételével kerül sor csütörtöktől szombatig a Margitszigeten a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjére.

A budapesti Final Six egyetlen "kakukktojása" a rendező Eger, amely a hazai bajnoki rájátszás elmúlt hétvégén véget ért döntős sorozatában az ötödik mérkőzést elveszítve, 3-2-es összesítéssel maradt alul, s végzett másodikként a Szolnok mögött. A címét megvédő Zagyva-parti gárda ezzel együtt az Egerrel is mint a BL-finálé végső megnyerésére szintén képes vetélytárssal számolhat a Hajós uszodában, már csak azért is, mert a hevesi együttes vette el a Szolnok csaknem kétéves hazai bajnoki veretlenségét, egyik győzelmét éppenséggel a rivális medencéjében aratva.

A Szolnok az egyik fő jelölt a Bajnokok Ligája befejező szakaszának megnyerésére, amihez első lépésben a négy közé jutásért kiírt csütörtöki meccsén kell diadalmaskodnia a friss spanyol bajnok Barceloneta ellen. A másik ágon az Egerre a horvát bajnok Jug Dubrovnik vár, míg a BL két főcsoportjának győztese, a Bajnokok Ligájában címvédő olasz Pro Recco és a görög bajnok Olympiakosz a nyitónapon pihenhet, s csak a pénteki elődöntőkben száll először vízbe. Ha nyernek a magyar csapatok, a Szolnok a döntőbe jutásért az athéniekkel, az Eger pedig a Reccóval csap össze. Az Olympiakosz - a mezőnyből egyedüliként - veretlenül vívta meg a főtáblás sorozatot saját hatosában, míg a másik csoportban a Szolnoknak sikerült az a bravúr, hogy az olaszok külföldi világsztárok által is erősített szupergárdáját idehaza legyűrte. Ugyanez adott esetben a Margitszigeten is sikerülhet, bár a hatos döntő első számú esélyese mégiscsak a Recco.

Az Európa legjobb együtteseit mozgósító széria 1963-ban indult, s egészen 1996-ig Bajnokcsapatok Európa Kupájának nevezték. Utána lett belőle Bajnokok Ligája, s bár a 2004 és 2011 közötti időszakra átkeresztelték Euroligára, öt esztendeje megint BL-nek hívják a sportág első számú sorozatát. Az első győztes a belgrádi Partizan volt, a folytatásban a magyar csapatok közül az OSC és a Vasas tudott két-két alkalommal is nyerni: az előbbi 1973-ban és 1979-ben, míg utóbbi a 79/80-as és a 84/85-ös idény végén ünnepelhetett. Egyszer-egyszer bizonyult a kontinens legjobbjának az Újpest (1994) és a Honvéd (2004), a Szolnok vagy az Eger ötödikként csatlakozhatna a BL magyar győzteseinek elittársaságához. A fő sikerhalmozó a Recco, amely eddig nyolcszor végzett az élen, a mostani finálé résztvevői közül a Jug három, a Barceloneta egy elsőséget vallhat a magáénak. 

A margitszigeti Final Six programja:
    csütörtök:
a négy közé jutásért:

  • ZF-Eger - Jug Dubrovnik (horvát) 20.00
  • Szolnoki Dózsa-Közgép - Barceloneta (spanyol) 21.30

    péntek:
mérkőzés az 5. helyért 18.30
    elődöntő:

  • Szolnok/Barceloneta - Olympiakosz Pireusz (görög) 20.00
  • Eger/Jug-Pro Recco (olasz) 21.30

    szombat:

  • mérkőzés a 3. helyért 20.30
  • döntő 22.00

Kimaradt?