Férfi kézi BL: mindkét magyar csapat győzött


-A A+

A remekül hajrázó MOL-Pick Szeged vasárnap négy góllal győzött a vendég THW Kiel ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Egy nappal korábban az MVM Veszprém idegenben verte meg 29-24-re a Motor Zaporozsiját, óriási lépést téve a negyeddöntő felé.

Pick-Kiel

A Szeged a honlapján a "tavasz mérkőzésének" titulálta az összecsapást. A két gárda ezt megelőzően négyszer találkozott egymással, egy győzelem és három vereség volt a mérleg szegedi szempontból. A 20-szoros német bajnok az előző idény negyeddöntőjében előbb kikapott 31-29-re Szegeden, majd 31-23-ra győzött otthon, így bejutott a kölni Final Fourba. A Zebráknál két alapember, Wiencek és Toft Hansen sérülés miatt nem játszhatott.

Remekül kezdtek a Tisza-partiak, Ancsin vezetésével elléptek 3-1-re, miközben Sierra is bravúrral védett több alkalommal. Rendezte a sorait a Kiel és Duvnjak révén fordított. A hazaiak nyolc percig nem találtak be, de amikor sikerült megtörni a csendet, akkor viszont egy rövid fej fej melletti haladás után parádés szakasz következett: 10-10 után 16-12-re ellépett a Pick, ám a félidő utolsó két találata a riválisé volt.

A fordulást követően felzárkózott a játékot felgyorsító német gárda, amely a 39. percben egyenlített (20-20). Klein kiállítása alatt Balogh büntetőt rontott - ez már a harmadik kimaradt hétméteres volt - és fordított a Kiel. Az ex-veszprémi Vujin találataival tovább nőtt a különbség, emiatt 22-24-nél időt kért a sok hibával játszó Szeged vezetőedzője. Ez használt, ugyanis sorozatban három góllal válaszolt a Pick, erre pedig a németek kértek időt. Ezután az ő pillanataik következtek (51. perc, 26-27), miközben a csarnokban tapintani lehetett a feszültséget. Ancsin váratlan, test mellől elengedett bombájával 28-28 lett az állás, majd ettől másoknak is megjött a lövőkedve. A hajrában Ancsin és Mindegía találatainak, valamint Sierra védéseinek köszönhetően sikerült négygólos győzelmet aratnia a Szegednek, amely az utolsó tíz percet 7-1-re nyerte.

A nyolcaddöntő első felvonásain a hazai csapatok közül kizárólag a Szeged tudott nyerni.A visszavágót jövő szerdán 19.30-kor rendezik Kielben. A párharc győztesére a címvédő spanyol Barcelona vár a negyeddöntőben.

Motor-Veszprém

Az esélyesebb Veszprém gyorsan emberelőnybe került, és 2-0-val nyitott. A hazaiak a 4. percben találtak be először. Kiegészülve a Zaporizzsja nagytestű játékosai keményen védekeztek, így szoros volt a csata. A bírók megint kiállítottak egy hazai játékost, így 3-3 után 5-3-ra meglépett a magyar bajnok. Ám továbbra is nagyon harcolt a Motor, nem szakadt le, ám mivel egyszer sem tudta átvenni a lélektanilag fontos vezetést, időt kért a hazaiak vezetőedzője. Schuch Timuzsin kiállítása alatt felpörögtek az ukránok, és még a szünet előtt egyenlítettek. 

A második félidőt is jobban kezdték a vendégek (14-16), és változatlanul sok büntetést ítéltek a játékvezetők. Ebben a szakaszban a korábbinál sokkal jobban összpontosított a Veszprém, és 23-19-es vezetésénél, a 44. percben újból időt kértek a zaporizzsjaiak. Később sikerült megszakítaniuk közel hétperces gól nélküli időszakukat, de amikor más taktikával próbálkoztak, a Veszprém is időt kért. Sorozatban háromszor talált be ezt követően a Motor, ám a sérüléséből felépült Gulyás góllal hűtötte le a hazaiakat.

A hajrá előtt Iváncsik ziccert rontott, de így sem kellett izgulni. Az 54. percben már 27-22-re vezetett az MVM, és Gulyás kiállítását is átvészelte, s végül megtartotta ötgólos előnyét.

A formalitásnak ígérkező visszavágót jövő szombaton rendezik Veszprémben. Továbbjutás esetén a Veszprém a lengyel Wisla Plockkal vagy a macedón Vardar Szkopjével találkozik a kölni Final Fourba jutásért. A két csapat szerdai, plocki találkozója 30-30-as döntetlennel zárult.

Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

  • MOL-Pick Szeged - THW Kiel (német) 33-29 (16-14)
  • Motor Zaporizzsja (ukrán) - MVM Veszprém 24-29 (12-12)
  • Montpellier (francia) - Flensburg-Handewitt (német) 27-28 (13-15)
  • PPD Zagreb (horvát) - Rhein-Neckar Löwen (német) 23-24 (12-10)
  • Meskov Breszt (fehérorosz)-Kielce (lengyel) 28-32 (14-12)
  • Wisla Plock (lengyel)-Vardar Szkopje (macedón) 30-30 (16-14)

A negyeddöntő párosítása (1. mérkőzés: április 20-24., visszavágó: április 27.-május 1.):

  • Zagreb/RN Löwen - PSG (francia)
  • Pick Szeged/Kiel - Barcelona (spanyol)
  • Plock/Szkopje - Zaporizzsja/Veszprém
  • Montpellier/Flensburg - Breszt/Kielce

A négyesdöntőt május 28-29-én Kölnben rendezik.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X