Heves esőzések miatt törölték a Dakar-rali első fordulóját

A Dél-Amerikában zajló Dakar-rali szervezői kénytelenek voltak a törölni a verseny vasárnapi, első szakaszát, ugyanis a heves esőzések miatt egyszerűen nem lehetett volna biztonságban lebonyolítani a versenyzők által már nagyon várt első futamot.

A mezőny Rosarióból rajtolt volna el, a megteendő út hossza pedig 632 kilométer lett volna, ebből 227 kilométer a speciális szakasz. Ennek megkezdése előtt azonban véget ért a versenynap - Gyenes Emánuel, az Autonet Motorcycle Team versenyzője Facebook-oldalán posztolt képeket, amelyen a motorosok egy fedett benzinkútnál várják, hogy a szervezők döntsenek a futam folytatását illetően. A szervezők arra hivatkoztak, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a helikopterek nem tudtak volna felszállni, így nem lehetett volna garantálni a versenyzők teljes biztonságát, egy esetleges balesetnél a leggyorsabban közbeavatkozni.

A szatmári Dakar-versenyzőnek jól ment a szombati prológ, hiszen a 26. legjobb idővel zárta azt. A motorjával is elégedett, bár a felfüggesztésen még szükség volt némi finomításra. Az idei az első alkalom, hogy Gyenes Manit saját szervízkocsi és két szerelő - Oláh László és Rácz Szabolcs - segíti a verseny folyamán.

A motorosok mezőnyére hétfőn egy 786 kilométeres út vár a program szerint, ebből 450 kilométer lesz a mért szakasz. A versenyzők Villa Carlos Paz-ból rajtolnak el és Termas De Rio Hondóba fognak megérkezni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?