Évfordulós vereséget mért a CFR a Steauára

Pontosan tíz évet kellett várniuk a Kolozsvári CFR szurkolóinak arra, hogy kedvenceik legyőzzék a román rekordbajnok Steaua jogutódját, a fővárosi FCSB-t.

Utoljára 2005. november 5-én, a felszálló ágban levő Dorinel Munteanu vezette csapat verte meg a bakákat Cristi Coroian góljával. A súlyos tízmilliókért összevásárolt bajnokcsapatoknak csak tíz döntetlenre futotta tíz vereség mellett, így a vasárnap esti 2-0-s győzelem igen édes volt a vasutasok számára.

A csontig hatoló hideg ellenére az idei szezonban még nem látogattak ki annyian a Constantin Rădulescu stadionba, mint vasárnap este, az új, az utolsó Steaua elleni győzelem előtt még tervben sem álló lelátó megtelt szurkolókkal. Itt foglalt helyet a CFR-galeri is, amely a mérkőzés előtt a kezdőkörben elhelyezett koszorúval tisztelgett a bukaresti tűzvészben elhunytak emléke előtt. Az egy perces csendet további tízzel megtoldották a szurkolók, ugyanis csak a mérkőzés 10. percében csengett fel az első biztató rigmusunk.

 A mérkőzés elején a CFR-en látszott a drukk, a labda többet volt a vendégeknél, a vasutasok megelégedtek a szerelésből indított gyors kontrákkal. Ahogy teltek a percek és bebizonyosodott, hogy a FCSB játékosai sem véletlenül játszanak a román bajnokságban, úgy nőtt a hazaiak önbizalma.

A 31. percben pedig olyant láttunk, amit idén még nem. A saját tizenhatosban megszerzett labda nyolc játékos kilenc passzával jutott el a Vitor Brunóhoz, aki a Szteli hatosában becsúszva juttatta a kapuba Thiago Lopes beadását. A gól szárnyakat adott a CFR-nek, amely akár kétgólos előnnyel is vonulhatott volna szünetre, ha Petrucci 14-15 méterről nem akarta volna túlságosan sarokra helyezni löketét.

A második félidőben Mirel Rădoi felküldte a Kolozsvárról elcsalogatott Grégory Tadét, aki viszont teljesen elszigetelten vergődött a Larie-Mureșan hátvédpáros „ölelésében”.

A kegyelemdöfést CFR hazai nevelése, Alexandru Păun adta meg a 81. percben, amikor Lopes beadása után kihasználva a FCSB védőinek bénázását kisodródva gurította a labdát a vendégek kapujába.

A végére maradt még egy óriási hazai helyzet, Jakolis villámgyorsan felfutott a jobbszélen, de elszórakozta a helyzetet.

A címvédő 2-0-s legyőzését méltóképpen meg is ünnepelte a csapat, a CFR ezzel 20-ra növelte pontjai számát, amit a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (TAS) további 6-tal „dobhat meg” a hónap közepén.

Liga 1, a 16. forduló eredményei

  • Astra-CS U Craiova 1-0
  • Concordia-Marosvásárhelyi ASA 1-2
  • Petrolul-CSMS Iaşi 1-2
  • Pandurii-FC Voluntari 2-1
  • Kolozsvári CFR-Steaua 2-0

Hétfői mérkőzések

  • FC Botoşani-Temesvári ACS Poli (18:00, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)
  • Dinamo-Viitorul (20:30, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)

Kimaradt?