„Háborús övezetté” alakul fél Magyarország a magyar-román meccs miatt

A pénteki Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés miatt fokozott ellenőrzést lesz Budapesten és több magyarországi megyében csütörtök reggeltől - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán. 

A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség parancsnoka fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest, valamint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes közigazgatási területére.

A fokozott személy- és gépjármű-ellenőrzés magyar idő szerint csütörtök reggel 6 órától szombat délig tart majd, annak keretében a rendőrök embereket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.

A rendőrség közleményében azt írta, a fokozott ellenőrzés célja a közrend és közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése. Hozzátették: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.

A fővárosban, a Groupama Stadionban pénteken este rendezik meg a Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzést. A mérkőzésről és a „körítésről” a Maszol a helyszínről számol be. 

Kimaradt?