Imre Géza vívó negyven évesen nyert vb-aranyérmet

Imre Géza vívó, aki világbajnokságon eddig csapatban szerzett már három aranyat, két ezüstöt és négy bronzot, egyéniben most először nyert vb-érmet.

A döntőig a svájci Peer Borsky 15-13-as, a dél-koreai Park Kjung Du 15-10-es, az ukrán Bohdan Nyikisin, hosszabbításos, 15-14-es, a kínai Li Csen 15-8-as és a dél-koreai Jung Hszeung Hva 15-8-as legyőzésével jutott el a 40 éves magyar vívó, aki az utolsó asszójában is nagyszerű teljesítményt nyújtott: a világranglistán éllovas francia Gauthier Grumier-t 15-14-re verve harcolta ki az elsőséget.

Sikerével a magyar válogatott már két dobogós helyezésnél jár Moszkvában, miután kedden a kardozó Márton Anna harmadik lett. Felszabadultan, könnyedén, különösebb teher nélkül vívott Imre Géza a moszkvai világbajnokságon – ennek tulajdonítja, hogy megszerezte első egyéni vb-érmét, ami mindjárt arany lett.

A 40 éves párbajtőröző a szerdai verseny után elmondta, jól sikerült a felkészülése, s bár voltak kisebb húzódásai, betegségei, de kapott annyi segítséget, hogy Moszkvában megfelelő állapotban léphessen pástra.

„Most, így visszagondolva a mai vívásomra, elégedett vagyok vele. Néha szerencsém is volt, máskor kicsit szemtelen is voltam, de ami fontos: összességében élveztem a vívást” – próbált magyarázatot találni a páratlanul jó teljesítményre.

Hozzátette, hogy a júniusi Európa-bajnokságon, amelyen még a főtáblára sem került fel, „fásultan és görcsösen” vívott, talán azért, mert bizonyítani akarta, hogy negyvenévesen sem véletlenül került a válogatottba. „Úgy voltam vele, hogy most leveszek magamról mindenféle terhet, és megpróbálok könnyedén vívni” – folytatta.

Arra a felvetésre, hogy egyéniben olimpián volt már harmadik, Eb-n aranyat is nyert, vb-n viszont mostanáig csak csapatban brillírozott, úgy reagált, nem igazán tudja, hogy ez miért alakult így. „Voltam már a nyolc között, igaz az sem gyakran fordult elő, de tény, érmet eddig még nem nyertem egyéniben. Nem tudom, mi ennek az oka. Ha visszavonulok, talán majd végiggondolom, miért alakult így. Az biztos, hogy a csapat szereplése nekem valahogy mindig fontosabb volt.”

Imre Géza világbajnokságokon csapatban három aranyat, két ezüstöt és négy bronzot nyert eddig, és most is fontos lenne, hogy szombaton hozzá tudjon járulni a válogatott eredményes szerepléséhez. Már csak azért is, mert az olimpiai kvalifikáció szempontjából a vb-n megszerezhető kétszeres pontszám nagyon jól jönne.

Kapcsolódók

Kimaradt?