Soha nem voltak ilyen sikeresek a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok

A gazdag programnak és a jó időnek köszönhetően nagy sikernek örvendett a Sepsiszentgyörgyön kilencedik alkalommal megszervezett Sportnapok. Nemes Áron a négynapos rendezvénysorozat egyik szervezője, a helyi sportiskola igazgatója szerint a résztvevők visszajelzései szerint az eddigi legsikeresebbnek tekinthető a vasárnap véget ért rendezvény. 

Nemes Áron szerint csütörtöktől vasárnapig körülbelül 3800 személy sportolt, mozgott és részt vett a 82 sportprogram valamelyikén az 55 sportág valamelyikében. Az első napon az atlétikáé volt a főszerep, így az Olimpia Napi Futáson 350 résztvevő volt, a 24 órás váltófutáson pedig 910 személy összesen 4870 kört, azaz 1948 km-t tett meg a sepsiszentgyörgyi Stadionban. 

A szombati Fitnesz Maratonon több, mint 500-an aerobikoztak, a küzdősport versenyeken pedig 350-en harcoltak, összegzett Nemes Áron. Hozzátette: különlegessége volt a Sportnapoknak az Enduro Challenge, az amerikai foci, capoeira, vívás bemutatók és a buborékfoci, amelynek résztvevői levegővel felfújt gömbökbe bújtak, csak lábuk volt szabadon, ezért a labdajáték a közönség számára is látványosra sikeredett. 

A legsportosabb cégnek a sepsiszentgyörgyi Diószegi pékség bizonyult. Emellett kivették a részüket a sportolásból a pedagógusok is, akik foci és floorball bajnokságon mérhették össze erejüket. A legkisebbeknek lovagoltatást, izgő-mozgó versenyt, tiroli pályás csúszást szerveztek, az old boys korú sportolóknak pedig kézilabda, sakk, asztalitenisz versenyeket. 

A szervezők szerint nézők száma is látványosan megugrott tavalyhoz képest, így aki kilátogatott a sepsiszentgyörgyi Stadionba, nem csalódott, talált magának látványosságot.

Kimaradt?