Brassópojánán kezdte el az alapozást új edzőjével Simona Halep

„Edzőtáborozás Brassópojánán. Már el is felejtettem, hogy milyen érzés a hazai hideg” – írta a Facebook-adatlapjára feltett fotó mellé Simona Halep. A WTA-ranglista harmadik helyén álló konstancai teniszezőt az új szezonban Daniel Dobre segíti.

Mint korábban írtuk, Halep sms-ben mondott fel korábbi edzőjének, Wim Fissette-nek és alkalmazta a sokkal olcsóbb Daniel Dobrét. 

Simona Halep január 5-én kezdi el a versenyzést, a kínai Sencsenben lép pályára egy alacsonyabb besorolású tornán. Innen átrepül Sydney-be, majd január 19-től részt vesz a Melbourne-ban rendezett Australian Openen. 

Kapcsolódók

Kimaradt?