Bepanaszolták az UEFÁ-nál a magyarzászló-égető románokat

Levélben panaszolta be az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA) a Magyar Lelátó sportmagazin a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF) a román-magyar Eb-selejtezőn történtek miatt, ahol - mint írják - „a hazai szurkolók meggyalázták a magyar himnuszt, zászlókat égettek, rasszista mondatokat skandáltak”.

Alább teljes terjedelmében közöljük a levél magyar fordítását:

Tisztelt UEFA!

Az október 11-én megrendezésre kerülő Románia – Magyarország mérkőzésen a hazai szurkolók több, a magyar nemzetet súlyosan sértő drapériát és feliratot helyeztek el a stadionban. A mérkőzésen dolgozó UEFA-ellenőr reményeink szerint több olyan cselekedet is feljegyzetelt, amelyek miatt Önök alapból is eljárást indítanak a mérkőzéssel kapcsolatban. Gondolunk többek között arra, hogy a hazai szurkolók meggyalázták a magyar himnuszt, zászlókat égettek, rasszista mondatokat skandáltak.

A levelünkhöz csatolt fotón szereplő molinón, a magyar történelem legszomorúbb és legigazságtalanabb napját hánytorgatták fel a román szurkolók. A felirat mérhetetlen provokáció és sértés a magyar nemzet irányába.

Önök korábban minket magyarokat már súlyosan megbüntettek, a szombati eseményekhez képest jóval kisebb tényezőkért. Jogosan várja el Önöktől az ország fociszerető közege, hogy egyenlő módon és mércével bíráljanak el minden sértő provokációt. Ezért tisztelettel arra kérjük Önöket, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben, s döntésükkel példás módon utasítsák el ezt a rendkívül primitív cselekedet.

Tisztelettel: Magyar Lelátó

https://www.youtube.com/watch?v=qe1x3DQi6Gg

Amint arról a maszol.ro is beszámolt helyszíni élő tudósításában, a román tábor percenként Magyarországot sértő és az erdélyi magyar közösséget gyalázó rigmusokat kiabált.

 Mint ismeretes, a magyar válogatott zárt kapuk mögött volt kénytelen fogadni Romániát tavaly tavasszal a brazíliai Vb-selejtező odavágóján miután a FIFA súlyos büntetést szabott ki a Magyarország–Izrael mérkőzésen felcsendülő antiszemita rigmusok és zsidóellene molinók miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?