Zárt kapus büntetéstől tart román szövetség

A Román Labdarúgó Szövetségnél (FRF) attól félnek, hogy súlyos büntetést ró ki rájuk az UEFA a szombat esti román-magyar Eb-selejtező után a hazai drukkerek magatartása miatt.

A sajtó megszólaltatta Florin Pruneát, a FRF egyik tisztségviselőjét. „Azt hiszem, nincs esélyünk arra, hogy megússzuk a büntetést, most már csak azon múlik minden, mit hallott az ellenőr. Ha csak a látottakat mérlegeli, és a petárdákat meg a füstbombákat veszi figyelembe, akkor nem lesz zárt kapu, csak pénzbüntetés, de ha értette is a drukkerek skandálását (a magyargyalázó rigmusokat – szerk. megj.), akkor biztos bezárják az arénát” – fogalmazott újságírói kérdésre a korábbi nemzetközi igazgató. Ugyanakkor Dumitru Dragomir, a korábbi ligaelnök szerint nem lesz zárt kapus az északírek elleni hazai találkozó.

A mérkőzés alatt a bukaresti Dinamo és a kolozsvári Universitatea huligánjai összecsaptak egymással, több más csoport pedig petárdazáporral halmozta el a magyar drukkereket, őket a csendőrség és a biztonsági szolgálat emberei könnygázzal oszlatták és ököllel verték. A magyar himnuszt füttykoncert és szidalmazó rigmusok nyomták el.

A Pro Sport szerint a mérkőzés ellenőre a korábbi dortmundi rendőrparancsnok, Michael Kuchenbecker volt, aki híres szigoráról, és a látottak alapján ítél, nem befolyásolják külső vélemények. Döntés várhatóan a hét közepén születhet – írja a fociclub.hu.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?