Pițurcă: győzzön a jobbik, vagyis Románia

"Remélem, nem lesznek incidensek, a közönség megérti, hogy ez csak egy futballmérkőzés. A végén győzzön a jobbik” – fogalmazott pénteken Victor Pițurcă, a román nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya.

A mogoșoaiai edzőközpontban tartott péntek koradélutáni sajtótájékoztatón azért hozzátette, nagyon szeretné, ha a mérkőzés ugyanazzal az eredménnyel érne véget, mint a tavalyi (2013. szeptember 6-án a román csapat 3-0-ra győzött Magyarország ellen – szerk. megj.).

„Remélem, hogy a nézők mellettünk állnak majd. Románia sem verhetetlen, láthattuk, hogy a legnagyobb csapatok (Spanyolország 2-1-re kikapott Szlovákiától – szerk. megj.) is veszítenek” – jelentette ki.

Azt is megtudhattuk Pițurcától, hogy egy kicsit tart a magyar edzőváltástól, ugyanis nem ismeri Dárdai Pál játékfilozófiáját.  „A magyar csapat nagyon veszélyes ellentámadásban, egy másik erőssége a pontrúgások, emlékezzünk csak vissza arra, hogy Budapesten mindkét gólt pontrúgásból kaptuk” – fogalmazott a román edző.  Hozzátette: Dzsudzsákra nagyon kell figyelni, Gera nagyon tapasztalt, Szalai, Lovrencsics is nagyon veszélyes. „Győzni akarunk. Egy döntetlennel felélesztenénk a magyar esélyeket” – jegyezte meg.

A saját csapatáról beszélve Pițurcă elmondta, komoly fejfájást okozott számára Marica kiesése, de vannak a keretben olyan játékosok, akik sikerrel tudják helyettesíteni. „Keserüt azért hívtam be, mert nagyon sok gólt lőtt a bajnokságban, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az utolsó, erősebb ellenfél, a Dinamo Kijev kapujába már nem betalálni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Rusescu és Keserü közül választja ki a középcsatárt.

Az edző favoritoknak tartja a csapatát. Emlékeztetett arra, hogy nyertek Görögországban és a tavaly ősszel is megverték a magyarokat. „Nem hiszem, hogy meg tudjuk ismételni a tavalyi forgatókönyvet, egyik meccs sem olyan, mint a másik. A magyarok számára is nagyon fontos az összecsapás, egy esetleges vereséggel elszállnának a továbbjutási esélyeik” – tette hozzá.

Raț lesz a csapatkapitány

A román szakembert azt hangoztatta: nem érdekli az első hely, a továbbjutás a fontos, a második helyről is ki lehet jutni Franciaországba.

Közölte: Răzvan Raț lesz a csapatkapitány, így akarja „megünnepelni” a 99. válogatottságát. „Remélem, hogy nem sérül le és Helsinkiben a beléphet a „Százasok” szűk klubjába. Előzetesen Chiricheșre gondoltam, különösképpen, hogy a 3-0-s meccsen is ő volt a csapatkapitány” – avatta be az újságírókat a korábbi terveibe.

Pițurcă elégedett a Nemzeti Aréna gyepével, mint mondta, az utóbbi mérkőzéseket jó volt a pálya.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?