Vettel nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíjat

Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenötödik versenyét.

vettel nyert

A vb-címvédő Vettel mögött a brazil Felipe Massa (Ferrari) lett a második és a hazai közönség előtt szereplő Kobajasi Kamui (Sauber) pedig a harmadik.

A német autóversenyző rajt-cél győzelmet aratott a szuzukai pályán és négy pontra közelítette meg Fernando Alonsót a pontversenyben. A Ferrari spanyol éllovasa ugyanis a rajt után kiesett.

A sorozatban kétszeres világbajnok Vettel, idei harmadik, pályafutását tekintve pedig a 24. futamgyőzelmét szerezte meg.

A rajt után a finn Kimi Räikkönen (Lotus) hátulról megkoccantotta az ötödik helyről startoló Alonso Ferrarijának hátsó kerekét, a spanyol pilóta kicsúszott a pályáról, majd próbált visszajönni, de defektet (is) kapott és ezzel számára véget ért a Japán GP. A német Nico Rosberg (Mercedes) szintén kiesett, miután ütközött a brazil Bruno Sennával (Williams). Beküldték a biztonsági autót, amely két kör után távozott.

vettel gyozott

Vettel végig nagyon biztonságosan és gyorsan vezetett, így üldözői megközelíteni sem tudták. A második pozícióért ugyanakkor nagy harc alakult ki: Massa, aki a középmezőnyből startolt, óriási bravúrral a 18. körben felküzdötte magát a második helyre, s ezt követően a célig meg tudta tartani pozícióját.

Kobajasi szintén remekül versenyzett, ugyan a brit Jenson Button (McLaren) keményen üldözőbe vette, de nem tudta befogni a japánt, aki pályafutása legjobb eredményét érte el a hazai publikum óriási üdvrivalgása közepette.

Kimaradt?