Brit Nagydíj - Rosberg nyerte az időmérőt

A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, így ő indulhat majd az első rajtkockából a vasárnapi futamon.

A 29 éves Rosbergnek ez pályafutása nyolcadik pole pozíciója, az idén pedig negyedszer kezdheti meg a versenyt az élről.

Mellőle a címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Red Bull) startolhat majd, míg a harmadik pozícióból Jenson Button, a McLaren brit pilótája vág neki a silverstone-i GP-nek. Rosberg idei legnagyobb riválisa, csapattársa, a brit Lewis Hamilton hatodik lett az időmérőn.

Az időmérő első szakaszában eleredt az eső, majd úgy tűnt, eláll, de újra esni kezdett, ez pedig döntőnek bizonyult néhány pilóta, így a két Ferrari-versenyző, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen számára is. Előbbi csak a 19., utóbbi pedig a 20. rajtkockából kezdheti majd a futamot, a kvalifikáció első részének leintésekor ugyanis egyikőjük sem tudott már javítani az addigi köridején. Ugyanígy járt a pályafutása 200. GP-jére készülő brazil Felipe Massa (Williams), valamint csapattársa, a két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon harmadik finn Valtteri Bottas.

Jules Bianchi, a Marussia francia pilótája a 12. rajtkockát szerezte meg, ami pályafutása eddigi legjobb időmérős eredménye, míg csapattársa, a brit Max Chilton bravúros teljesítménnyel 13. lett, de váltócsere miatt kapott öthelyes rajtbüntetése értelmében a 18. pozícióból vághat majd neki a futamnak.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap, román idő szerint 15 órakor kezdődik majd.

    A teljes rajtlista (az f1live.com alapján):

    ------------------------------------------------

    1. sor:

Nico Rosberg (német, Mercedes)

Sebastian Vettel (német, Red Bull)

    2. sor:

Jenson Button (brit, McLaren)

Nico Hülkenberg (német, Force India)

    3. sor:

Kevin Magnussen (dán, McLaren)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

    4. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Force India)

Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

    5. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)

    6. sor:

Romain Grosjean (francia, Lotus)

Jules Bianchi (francia, Marussia)

    7. sor:

Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber)

Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)

    8. sor:

Adrian Sutil (német, Sauber)

Valtteri Bottas (finn, Williams)

    9. sor:

Felipe Massa (brazil, Williams)

Max Chilton (brit, Marussia)

    10. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)

Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

    11. sor:

Marcus Ericsson (svéd, Caterham)

Kobajasi Kamui (japán, Caterham)

Kimaradt?