Lovas Napok: a szárhegyi polgármester a legjobb lovas

Az V. Gyergyói Lovas Napok egyik vonzó programja továbbra is a vasárnapi programban szereplő Polgármesterek Csatája versenyszám volt, idén viszont nehezítettek a szervezők a próbatételen. A meghívott elöljáróknak ezúttal nemcsak segédhajtóként kellett megmutatniuk rátermettségüket, hanem hajtóként is bizonyítaniuk kellett – tavaly csak a segédhajtás, vasvillával szalmabálába dobás, valamint patkóhajítás ügyességi elemekkel mérték a hozzáértést és lélekjelenlétet.

Idén javíthattak eredményükön azzal, hogy fejszével célba találtak, illetve időt „nyertek" a szó minden értelmében, ha a karikás ostorral sikerült kihasítaniuk az odakészített vizes zacskót – minden sikeres találattal tíz másodpercnyi időt vontak le a teljesítményükből.ln1

A rangsor élére idén Gábor László gyergyószárhegyi polgármester léphetett, második Márton László Szilárd gyergyócsomafalvi polgármester, harmadik Ferencz Tibor csíkszépvízi polgármester lett. A díjakat Petres Sándor, a társszervező Hargita Megye Tanácsa alelnöke adta át.

Meglepetést okozott a Polgármesterek Csatáját követően Magyar Tibor csikós bejelentése, miszerint a főszervező Krigel Sportklub elnökét, Bajkó Tibort feleségével, Ildikóval együtt a lovassportok népszerűsítéséért és a lovasnapok szervezéséért tiszteletbeli betyárrá avatják. Az avatás „betyármódon" történt: a két szervezőt deresre húzták és karikás ostorral jelképesen megverték.ln2

Amint arról már tájékoztattunk, a Bajkó házaspár elve: a lovasnapokkal azt próbálják meg, hogy a virtuális világból csalogassák ki a 0–100 éves közöttieket.

„Egy ilyen rendezvényen nemcsak lószeretetet, hanem emberséget is lehet tanulni. Aki a lovat szereti, az természetszerető, tehát természetkímélő is, és mint ilyen, törvénytisztelő – tehát hasznos tagja a társadalomnak" – fogalmazott a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Bajkó Tibor. Mint mondta, a jó rendezvényt az általa négyes fogatnak nevezett együttműködő partnerek minőségi kapcsolatával lehet kihozni: nézők, fellépők, támogatók, szervezők.ln3

Támogatókról szólván pedig jelezte: olyannyira pozitív a hozzáállásuk a gyergyói-medencei, illetve Hargita megyei vállalkozásoknak a lovasnapokhoz, hogy a negyedik alkalomhoz viszonyítva idén harminccal több a támogató. A programokat tekintve: több mint 45 különböző programpont volt a két nap alatt, 300 fellépővel számoltak összesen. Újdonság volt, hogy a kettes- és négyesfogat-hajtó verseny, valamint a díjugrató verseny idéntől – a család engedélyével – a Páll Ágnes Kupa nevet viselte, a rendezvényt első pillanattól támogató gyergyói Step Dance tánccsoport nemrégiben elhunyt vezetője emlékére.

Európai akrobatapremier volt szombaton és vasárnap is a Gyergyói Lovas Napokon: egy füzesgyarmati csapat saját, hat év alatt kifejlesztett mutatványaként lovakkal összekapcsolt akrobatamutatványokkal kápráztatta el a közönséget. Premier idén a kutya-abilitét is – békéscsabai résztvétellel –, valamint újdonságként Kovászna megyéből érkező íjászok bemutatóját követhették a rendezvényre látogatók.ln4

Gyermekközpontú állandó programok is voltak a rendezvény két napja alatt: pónilovaglás, pónifogatolás, pónisimogatás, szekereztetés. A rendezvényre gyerekrajzpályázatot is hirdettek a szervezők: érdekesség, hogy a 200 gyerektől beérkezett munkák közül négyet Szerbiából küldtek be. A pályamunkák zsűrizését Balázs József gyergyóalfalvi festőművész vállalta. A gyerekpályázaton részt vevők közül Hargita Megye Tanácsa több különdíjat adott át.

Kimaradt?