Harmadszor nyerte meg az EL-trófeát a Sevilla

Harmadszor nyerte meg az Európa-ligát az FC Sevilla, amely a sorozat torinói döntőjében gólnélküli rendes idő és hosszabbítás után 11-es párbajban múlta felül a Benficát. A győzelemben oroszlánrészt vállalt a Kolozsvári CFR volt kapusa, Beto, aki két portugál büntetőt is hárított, miközben csapattársai nem hibáztak.

Sokat tett ismét azért a Benfica, hogy világszerte megemlékezzenek a csodálatos magyar edzőről, Guttmann Béláról, aki a hatvanas évek elején előbb a Barcelona, majd a Real Madrid ellen vezette BEK-diadalra a portugál klubot, de aztán vezetői elhamarkodottan menesztették, miután fizetésemelést kért. Guttmann mérgében távozásakor megátkozta egykori munkaadóját, hogy az száz évig ne nyerjen európai kupát. Azóta hét finálét buktak el a „sasok", most pedig a nagy falat Juventust is megrágva a spanyol Sevillával találkoztak egy újabb döntőben, ahová szintén nem sima úton jutott el az aktuális rivális.

A torinói mérkőzésen letámadással és kőkemény védekezéssel kezdtek a spanyolok, kaptak is hamar két sárgát, majd a portugálok védője, Ezequiel Garay kapott ajándéklabdát az ellen kapusától, de az argentin előzékenyen visszaszolgáltatta azt Betónak. A lüktető első percek után visszaesett a mérkőzés színvonala, valóságos eseményszámba ment egy középre tartó Alberto Moreno-tekerés vagy egy pontatlan Luisao-fejes.

Ismét emlegettük a Guttmann-átkot a félidő végén, mert előbb Maxi Pereira és Rodrigo hibázott ordító helyzetben, majd Federico Fazio, úgy tűnt, felrúghatta büntetés nélkül a tizenegyesponton a kapura törő Nicolás Gaitánt, mert megúszta piros és büntető nélkül a Sevilla.

A fordulás után Lima és (egykori csapata ellen!) José Antonio Reyes is kihagyott egy-egy ziccert, majd Moreno rúgta el becsúszva Rodrigo lábát az ötös előtt, egy sárga lappal a háta mögött, de megúszta ő is. Ráeszmélhettek a játékosok, hogy mégiscsak egy európai kupadöntő főszereplői, mert lüktetővé és izgalmassá vált az összecsapás, a sípcsontok, szemfogak és orrnyergek után immáron a kapuk forogtak felváltva veszélyben. A levegőben lógott egy gól, de ott is maradt a rendes játékidőben.

Jorge Jesus bevetette az El gólkirályát, Óscar Cardozót, de nem ő, hanem Carlos Bacca került helyzetbe elsőként a hosszabbításban, ám rosszul célzott a kolumbiai. Aki nemsokára éktársat kapott Kevin Gameiro személyében, azaz mindkét mester szerette volna elkerülni a tizenegyespárbajt. A játékosok is, de hiába támadt egyre többet a Sevilla, hiába lőttek távolról a portugálok, az „orosz rulettre" maradt a döntés.

Amelyben egyetlen sevillai láb sem remegett meg, bezzeg Beto kivédte Rodrigo és Cardozo „toporgós" lövését is: a Benficát újra megütötte a Guttmann(-átok), más részről viszont sorozatban harmadik európai kupadöntőjét is megnyerte a Sevilla.

A lisszaboni vezetők helyében mi megkeresnénk az edző örököseit, és kamatostól kifizetnénk azt a bizonyos magasabb bért...

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ

  • SEVILLA (spanyol)–BENFICA (portugál) 0–0 – 11-esekkel 4–2

Kimaradt?