BL: pont(ok)ért utazott Bragába a kolozsvári CFR 1907

Előző két Bajnokok Ligája szerepléséhez hasonlóan győzemmel kezdené az európai klublabdarúgás legrangosabb sorozatát a Kolozsvári CFR 1907, amely szerdán 21.45-kor a Sporting Braga vendégeként lép pályára.rada

Nagyon jól ismerem a Bragát, sokszor játszottam ellenük, nem verhetetlenek - fogalmazott Ivo Pinto, a kolozsvári CFR 1907 egyik legjobb formában levő játékosa. Hasonló, optimizmistól duzzadó nyilatkozattal lepte meg a portugál sajtót Ioan Andone, a vasutasok vezetőedzője is, aki a hivatalos BL-sajtótájékoztatón bejelentette, a CFR győzni jött Bragába, ugyanis a Manchester United és Galatasaray Isztambul együtteseit is magába foglaló H csoportból csak akkor van esélye továbbjutni, ha sikeresen veszi az első akadályt. „Nagyon sok minden az első három mérkőzésen dől el, mindhárom ellenfélnél van keresnivalónk" – mondta Andone. cadu-andone

A vasutasok vezetője hozzátette, jól ismeri a Braga erősségeit és gyenge pontjait, a mérkőzés előkészítésében sokat segített a CFR új szerzeménye, Luis Alberto is, aki hetekkel ezelőtt értezett a csapathoz, éppenséggel a szerda esti ellenféltől.

A 21.45 órakor kezdődő összecsapást a Digi Sport 1 és a Dolce Sport 1 közvetíti élőben.

A házigazdák vezetőedzője, a Rapid Bukarestnél is megfordult José Peseiro is nehéz összecsapásra számít. „A kolozsvári CFR jól szervezett csapat, szolid védelemmel és veszélyes csatárokkal" – figyelmeztette tanítványait a szakvezető. Ennek ellenére leszögezte, a mérkőzés esélyesének a Braga számít, már csak abból fakadóan is, hogy hazai közönség előtt játszik. 

Peseiro szerint a portugál futball erejét bizonyítja, hogy a román bajnok nyolc portugál labdarúgót foglalkoztat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a vasutasok kettős győzelemmel lelépjék azt a Baselt, amely a tavaly kiejtette a Manchester Unitedet a BL-ből.

A 30 ezer férőhelyen bragai stadion a 2004-es Európa-bajnokságra készült el. A létesítmény különlegessége, hogy egy volt gránitbányában vájták bele és csak két lelátóval rendelkezik.braga

BAJNOKOK LIGÁJA CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

E-csoport                              

  • Sahtar Doneck (ukrán)–Nordsjaelland (dán) 21.45      
  • Chelsea (angol)–Juventus (olasz) 21.45 (Digi Sport1)

F-csoport                              

  • Lille (francia)–BATE Boriszov (fehérorosz) 210.45      
  • Bayern München (német)–Valencia (spanyol)  21.45 (ZDF)

G-csoport                             

  • Barcelona (spanyol)–Szpartak Moszkva (orosz) 21.45 (román Digi Sport 3 és magyar Digi Sport2)
  • Celtic (skót)–Benfica (portugál) 21.45      

H-csoport                             

  • Manchester United (angol)–Galatasaray (török) 21.45 (román Digi Sport 2)     
  • Braga (portugál)–Kolozsvári CFR 1907 (román) 21.45 (Digi Sport 1, Dolce Sport 1)    

 

Kimaradt?