„Súlycsoport" szerinti román győzelem és magyar vereség

Meglepetések nélkül értek véget a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokság európai selejtezőinek D csoportjában lejátszott kedd esti mérkőzések: Románia és Törökország könnyedén nyert Andorra illetve Észtország ellen, Magyarország pedig hazai pályán kikapott a csoport toronymagyas esélyesének számító Hollandiától.

Románia a végén tömte ki Andorrát

Egy híján harminc percig kihúzta gól nélkül az andorrai válogatott Bukarestben, akkor azonban Gabriel Torje megszerezte a vezetést Romániának. Az első játékrész utolsó pillanataiban Costin Lazăr távoli lövéssel növelte az előnyt.tanase

A második félidőben a román csapat nem kényeztette el szurkolóit, a végjátékban azonban két gólt is begyötört – Valerică Găman fejelt egyet, Alexandru Maxim szép szóló után talált be –, így a vége 4–0 lett. A Piţurcă-csapat két mérkőzés után százszázalékos a magyar válogatottat is felvonultató D-csoportban.

Sima holland győzelem a Puskás-stadionban

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn 4-1-es vereséget szenvedett kedden a vb-ezüstérmes Hollandiától a Puskás Ferenc Stadionban. A magyar csapat sorozatban nyolcadik mérkőzését veszítette el a hollandokkal szemben, legutóbb 1984-ben tudta legyőzni az Oranjét. Egervári Sándor együttese, amely múlt pénteken az andorraiak legyőzésével rajtolt a sorozatban, legközelebb október 12-én Észtországban vendégeskedik, majd négy nappal később a török csapatot fogadja.

A találkozót a helyszínen tekintette meg Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

Az Oranje nagy lendülettel kezdett és már a harmadik percben megszerezte a vezetést, éppen Lens volt az, aki túlugrotta védőjét és a kapuba bólintott. A magyarok ugyanakkor pillanatokon belül válaszoltak, a Gera által kiharcolt büntetőt Dzsudzsák értékesítette. A hollandok ezt követően ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, de vezető góljukhoz gyakorlatilag a teljes magyar védelem asszisztálására szükségük volt, ugyanis Martins Indi teljesen üresen fejelhetett az ötösről a kapuba. A folytatásban is a hollandok akarata érvényesült, könnyedén játszották ki a kapura veszélytelen magyarokat.640 MIR2871

A fordulást követően újabb gyors gólt szereztek a hollandok, igaz, Lens találatához pedig Elek elképesztően nagy hibája vezetett, aki odafejelte a labdát riválisának. A magyar válogatott ennek ellenére nem tört össze, és Priskin révén könnyen szépíthetett volna, de a helyzet kimaradt. Miután a magyar fellángolást átvészelték, egyre könnyedebbek és magabiztosabbak lettek a hollandok, és végül Huntelaar góljával el is döntötték az összecsapást. A hajrában az eredmény már nem változott, a vendégek, akár csak tavaly márciusban a két csapat Európa-bajnoki selejtezőjén, most is négy góllal távoztak a Puskás Ferenc Stadionból, igaz, akkor az ő kapujuk érintetlen maradt.

"Megérdemelten nyerték meg a mérkőzést a hollandok, mert hátul komoly hibákat követtünk el. Ahogy futottunk az eredmény után, a hollandok megtalálták a gyenge pontjainkat és ki is használták ezeket. A két októberi mérkőzésen nyerni kell ahhoz, hogy versenyben legyünk a csoport második helyéért"  - fogalmazott Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Létszámfölényben nyertek a törökök

Az észtek nyugodt, tetszetős futballal kezdtek Isztambulban, és a 11. percben kis híján meg is szerezték a vezetést. Joel Lindpere kapura tört, és amikor a tizenhatoson belülre ért, Sercan összekoccantotta a bokáját – a játékvezető nem ítélt tizenegyest, és gól sem lett az akcióból, mert az eleső támadó térdéről a kapufa tövére pattant a labda.

Fújt viszont a lengyel játékvezető a 19. percben, amikor az észt kapu felé száguldó Burak Yilmaz és Enar Jääger lába összeakadt. Marcin Borski – kissé talán szigorúan – úgy ítélte meg, hogy az észt nyilvánvaló gólhelyzetben szabálytalankodott ellenfelével szemben, ezért felmutatta neki a piros lapot.

A kaputól 20 méterre megítélt szabadrúgást Burak bombázta kapura, Sergei Pareiko nagyot védett. A vendégeknek végül nem sikerült kihúzni kapott gól nélkül a szünetig: a 44. percben Arda Turan nagyszerűen ugratta ki a középen lyukra futó Emre Belözoglut, aki a labdaátvételt követően közelről a léc alá lőtt.

A második félidőben nemcsak a nyomasztó labdabirtoklási fölény, hanem gólok száma is érzékeltette, hogy a törökök eggyel többen vannak. A 60. percben Umut Bulut fejelt a vendégek kapujába, majd a 75. percben az éppen az ő helyére beálló Selcuk Inan lőtt ballal szép kapásgólt.

A D-CSOPORT ÁLLÁSA KÉT FORDULÓ UTÁN

  1.  Románia                   2          2          –          –          6–0      +6        6
  2. Hollandia                    2          2          –          –          6–1      +5        6
  3. Magyarország            2          1          –          1          6–4      +2        3
  4. 4. Törökország           2          1          –          1          3–2      +1        3
  5. 5. Észtország              2          –          –          2          0–5      –5        0
  6. 6. Andorra                  2          –          –          2          0–9      –9        0

További eredmények

  • Szerbia-Wales 6–1
  • Belgium-Horvátország 1-1
  • Skócia-Macedónia 1–1
  • Bulgária-Örményország 1–0
  • Olaszország-Málta 2–0
  • Ausztria-Németország 1–2
  • Svédország-Kazahsztán 2–0
  • Románia-Andorra 4–0
  • Törökország-Észország 3–0
  • Magyarország-Hollandia 1–4
  • Ciprus-Izland 1–0
  • Norvégia-Szlovénia 2–1
  • Svájc-Albánia 2–0
  • Izrael-Oroszország 0–4
  • Észak-Írország-Luxemburg 1–1
  • Portugália-Azerbajdzsán 3–0
  • Bosznia-Hercegovina-Lettország 4–1
  • Szlovákia-Liechtenstein 2–0
  • Görögország-Litvánia 2–0
  • San Marino-Montenegró 0–6
  • Lengyelország-Moldova 2–0
  • Anglia-Ukrajna 1–1
  • Grúzia-Spanyolország 0–1
  • Franciaország-Fehéroroszország 3–1

Kimaradt?