US Open: kialakult a férfi elődöntők párosítása

A világranglista-2. Novak Djokovics háromjátszmás győzelmet aratott Juan Martín del Potro felett az amerikai nemzetközi teniszbajnokság, a US Open negyeddöntőjében. A szerb ellenfele az elődöntőben az a David Ferrer lesz, aki Djokovics honfitársát, Janko Tipszarevicset nagy csatában győzte le a nyolc között. A másik ágon Andy Murray–Tomás Berdych csatát rendeznek a fináléba kerülésért.djoko

Del Potro csak a második szettben tudta igazán megnehezíteni a korábbi világelső dolgát, ám rövidítés után az a szett is Djokovicsé lett. A címvédőnek nagy küzdelemben a harmadik játszmában is sikerült egyszer elvenni a US Openen korábban (2009) már szintén diadalmaskodó argentin adogatását, így végül nem kellett plusz szettet vívnia a továbbjutásért.

„Bár háromszettes mérkőzés volt, sokkal kiegyenlítettebb volt a csata, mint amit az eredményjelző mutat. Szerencsés voltam a második játszmában, hogy végül sikerült kétszettes előnyre szert tennem. Volt néhány hihetetlen ütésváltás és elképesztő pont” – ismerte el az összecsapás szorosságát Djokovics.

S való igaz, a második szett 84 perces időtartama nem könnyed menetelést sejtet, a játszma első tíz pontját Del Potro nyerte meg, ám a szerb visszakapaszkodott, majd 6:5-nél egy 17 perces játékban volt esélye a szett megnyerésére is, ami végül csak tie-breakben sikerült.

„Talán ez volt ebben az évben a legjobb szett, amit játszottam. Vicces volt részese lenni egy ilyen nagyszerű meccsnek” – mondta mosolyogva a győztes a siker tudatában.

„A második szettben volt esélyem, de jobban játszott, és folyamatosan harcolt – értékelt csalódottan Del Potro. – Nagyon nehéz dolga van az embernek, ha egy igazi harcossal néz szembe. Nem volt könnyű, hogy hiába működött jól a legerősebb fegyverem, így is minden szerva visszajött. Nagyon magas színvonalon játszott az elmúlt három órában.”

Djokovics ezzel némiképp visszavágott Del Potrónak, hiszen legutóbbi találkozójukon, a londoni olimpia bronzmeccsén vereséget szenvedett az argentin égimeszelőtől.

Ferrer óriási csatát vívott Tipszareviccsel

Kis híja volt, hogy már a negyeddöntő mérkőzések után kijelenthessük, hogy mindenképp lesz szerb játékos a fináléban, hiszen a negyedik helyen kiemelt spanyol David Ferrer óriási nehézségek árán, négy és fél órás mérkőzésen jutott csak be az elődöntőbe Janko Tipszarevics ellen.

Djokovics honfitársa az elveszített első szett után két játszmát megnyert, majd a döntő szettben 4:2-re vezetett, ám a nagyot küzdő Ferrer elképesztő támadófelfogásban játszva visszakapaszkodott, és a rövidítésben győzött.

Az már korábban eldőlt, hogy másik ágon Andy Murray Tomás Berdychhel mérkőzik a fináléba jutásért.

US OPEN, NEW YORK (25 526 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

  • Djokovics (szerb, 2.)–Del Potro (argentin, 7.) 6:2, 7:6, 6:4
  • Ferrer (spanyol, 4.)–Tipszarevics (szerb, 8.) 6:3, 6:7, 2:6, 6:3, 7:6

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

  • Berdych (cseh, 6.)–Murray (brit, 3.)
  • Ferrer (spanyol, 4.)–Djokovics (szerb, 2.)

Kimaradt?