Részletek derültek ki Schumacher balesetéről

Michael Schumacher sajtósa néhány részletet árult el a Forma-1 hétszeres bajnokának balesetéről – idézte a La Gazzetta dello Sportot az Index.

"Nem igaz, hogy Michael túl gyorsan ment. Épp megállt segíteni a csoportja egyik tagjának, aki elesett, majd újraindult. Nem voltam ott, de akik látták, azt mondták, hogy Michael visszafogott tempóval közelített az átjáróhoz, de egy nem látható sziklára csúszott, ami valósággal a levegőbe katapultálta. Elvesztette az egyensúlyát, és beverte a fejét. Véletlen" – mondta az olasz lapnak Sabine Kehm.

A 44 éves Schumacher vasárnap 11.07-kor két pályát összekötő sziklás részen esett el, és ha nincs sisakban, belehalt volna az ütközésbe. A sportolót Grenoble-ben kezelik. Állapota kevéssel stabilabb és kezelhetőbb, mint hétfőn volt, de továbbra is kritikus. Orvosai a jövőről ezúttal sem tudnak pontos felvilágosítást adni, hiszen óráról órára haladnak előre.

Emmanual Gay, a kórház agysebészeti osztályának vezetője azt mondta, „mindenhol vannak hematómák" a sérült agyban, de mivel enyhe javulást észleltek, újabb műtéti beavatkozás mellett foglaltak állást. „Nagyobb volt (a többinél), és könnyebben hozzá tudtunk férni" - mondta a vérömlenyről az orvos. Hozzátette: úgy ítélték meg, hogy kockázat nélkül el tudják távolítani. Az operáció célja az volt, hogy csökkentsék a nyomást a sportoló koponyájában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?