US Open: nem botlanak a favoritok New Yorkban

A selejtezőből főtáblára került brazil Rogerio Dutra Silvának szemernyi esélye sem volt Rafael Nadal ellen a tenisz US Open 2. fordulójában: a spanyol világklasszis 6:2, 6:1, 6:0-ra mosta le ellenfelét.

Diadalával Nadal megőrizte szezonbeli veretlen mérlegét kemény pályán, mutatója immár 17 győzelem. Nadalnak mindössze egy bréklabdát kellett hárítania, sikerrel tette, így aztán még egyszer sem veszítette el adogatását a US Openen. A spanyol 92 perc alatt végzett ellenfelével, akinek láthatóan az sem használt, hogy az előző körben kimerítő ötszettes meccset nyert meg, hét meccslabdát hárítva.

A következő körben a horvát Ivan Dodig vár Nadalra, aki 2011-ben, Montrealban három szettben, egy 1:6-ra elveszített játszma után fordítva legyőzte őt. Dodig a 2. körben három szettben ütötte ki Nyikolaj Davigyenkót.

„Nagyon agresszív ellenfél, jól szervál, kiváló a fonákja, rendszeresen felmegy a hálóhoz. Kemény dió lesz, a legjobbamat kell nyújtanom” – vélekedett Nadal.

Korábban Roger Federer három, David Ferrer négy szettben diadalmaskodva jutott a 3. fordulóba. Federer egyre simább játszmákban múlta felül az argentin Carlos Berlocqot, a svájci kiválóság a következő körben Adrian Mannarinóval találkozik.

„Ez egy olyan meccs volt, amelyen elvártam magamtól a háromszettes, önbizalom-növelő sikert. Ez meg is történt, így aztán elégedett vagyok” – kommentált Federer.

A 4. helyen kiemelt Ferrer jobban megszenvedett a továbbjutásért, de végül nem okozott neki gondot honfitársa, Roberto Bautista legyőzése. A kiemeltek közül Sam Querrey köszönt el a tornától, a 26. kiemelési számú amerikait a francia Adrian Mannarino ütötte ki a mezőnyből, jutalma a Federer elleni meccs.

John Isner igen közönségszórakoztató meccset vívott Gaël Monfils-lal, a francia annyira magával ragadta a publikumot, hogy az mögé állt – ritka eset hazai játékos elleni mérkőzésen. A drukkerek hiába próbálták „bekiabálni” egy ötszettes meccsbe a franciát, Isner nyerte a negyedik játszma rövidítését, és tovább is ment.

„Nagyon szórakoztató vele játszani. Imádja a mókát, szereti a közönség, nemcsak Franciaországban drukkolnak neki. A világ egyik legszórakoztatóbb teniszjátékosa, az tuti. Csomó sérülése volt, így jó, hogy egészségesen tért vissza a pályára – dicsérte Isner a legyőzött ellenfelét. A közönséget már kevésbé. – Nem szépítgetem a dolgot, kicsit csalódtam, hogy nem nekem drukkoltak.”

Csütörtök este az első helyen kiemelt Serena Williams 6:3, 6:0-ra nyert a kazah Galina Voszkobojeva ellen, a 2004-es győztes Szvetlana Kuznyecovának viszont majdnem 3 órára volt szüksége ahhoz, hogy legyűrje a kínai Peng Su-ajt. Az olasz házi csatát Flavia Pennetta nyerte a könnyek között távozó, teljesen kikészült Sara Errani ellen.

„Nem az a baj, hogy kikaptam, milliószor kikaptam már korábban. A nagy baj az, hogy csak próbálom összeszedni a szükséges harci kedvet. Hetek óta nem érzem, hogy ki szeretnék menni a pályára. És ez elég nagy gond… A legrosszabb, ami egy sportolóval történhet, ha nem tudja élvezni a játékot” – így a legyőzött.

Viktorija Azarenka és Caroline Wozniacki „továbbröppent”, ketten együtt hét játékot veszítettek mindössze.

US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

  • Gasquet (francia, 8.)–Robert (francia) 6:3, 7:5, 7:5
  • Turszunov (orosz)–Rufin (francia) 7:6, 1:1-nél Rufin feladta
  • López (spanyol)–Klahn (amerikai) 6:4, 7:6, 4:6, 7:5
  • Raonic (kanadai, 10.)–Andújar (spanyol) 6:1, 6:2, 6:4
  • Sock (amerikai)–M. González (argentin) 7:6, 1:6, 7:5, 6:2
  • Tipszarevics (szerb, 18.)–Szela (izraeli) 6:4, 6:4, 6:1
  • Kukuskin (kazah)–Haider-Maurer (osztrák) 6:4, 6:4, 7:5
  • Ferrer (spanyol, 4.)–Bautista-Agut (spanyol) 6:3, 6:7, 6:1, 6:2
  • Federer (svájci, 7.)–Berlocq (argentin) 6:3, 6:2, 6:1
  • Mannarino (francia)–Querrey (amerikai, 26.) 7:6, 7:6, 6:7, 6:4
  • Robredo (spanyol, 19.)–Dancevic (kanadai) 6:4, 6:4, 6:1
  • D. Evans (brit)–Tomic (ausztrál) 1:6, 6:3, 7:6, 6:3
  • Isner (amerikai, 13.)–Monfils (francia) 7:5, 6:2, 4:6, 7:6
  • Kohlschreiber (német, 22.)–Roger-Vasselin (francia) 6:3, 6:2, 5:7, 6:2
  • Dodig (horvát)–Davigyenko (orosz) 6:1, 6:4, 6:4
  • Nadal (spanyol, 2.)–R. Dutra Silva (brazil) 6:2, 6:1, 6:0

A 3. FORDULÓ MÁR KIALAKULT PÁROSÍTÁSAI

  • Gasquet (francia, 8.)–Turszunov (orosz)
  • López (spanyol)–Raonic (kanadai, 10.)
  • Sock (amerikai)–Tipszarevics (szerb, 18.)
  • Kukuskin (kazah)–Ferrer (spanyol, 4.)
  • Federer (svájci, 7.)–Mannarino (francia)
  • Robredo (spanyol, 19.)–D. Evans (brit)
  • Isner (amerikai, 13.)–Kohlschreiber (német, 22.)
  • Dodig (horvát)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ

  • Wozniacki (dán, 6.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:1, 6:2
  • Giorgi (olasz)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:4, 7:6
  • Knapp (olasz)–Vesznyina (orosz, 22.) 6:1, 6:4
  • Vinci (olasz, 10.)–Safárová (cseh) 4:6, 6:1, 6:2
  • Kirilenko (orosz, 14.)–Larcher de Brito (portugál) 6:3, 6:1
  • Halep (román, 21.)–Vekic (horvát) 6:2, 6:1
  • Kuznyecova (orosz, 27.)–Peng Su-aj (kínai) 6:1, 4:6, 6:4
  • Pennetta (olasz)–Errani (olasz, 4.) 6:3, 6:1
  • Kvitová (cseh, 7.)–Jovanovszki (szerb) 6:2, 6:4
  • Riske (amerikai)–Barthel (német, 28.) 6:4, 6:2
  • Glusko (izraeli)–Vickery (amerikai) 7:5, 6:3
  • Hantuchová (szlovák)–Duval (amerikai) 6:2, 6:3
  • Ivanovics (szerb, 13.)–Dulgheru (román) 6:2, 6:1
  • McHale (amerikai)–Szvitolina (ukrán) 6:4, 3:6, 7:5
  • Cornet (francia, 26.)–Tomljanovic (horvát) 6:2, 6:2
  • Azarenka (fehérorosz, 2.)–Wozniak (kanadai) 6:3, 6:1

A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI

  • S. Williams (amerikai, 1.)–Svedova (kazah)
  • Hampton (amerikai, 23.)–Stephens (amerikai, 15.)
  • Cseng Csie (kínai)–Suárez-Navarro (spanyol, 18.)
  • Kanepi (észt, 25.)–Kerber (német, 8.)
  • A. Radwanska (lengyel, 3.)–Pavljucsenkova (orosz, 32.)
  • Makarova (orosz, 24.)–Lisicki (német, 16.)
  • Jankovics (szerb, 9.)–Nara (japán)
  • Robson (brit, 30.)–Li Na (kínai, 5.)
  • Wozniacki (dán, 6.)–Giorgi (olasz)
  • Knapp (olasz)–Vinci (olasz, 10.)
  • Kirilenko (orosz, 14.)–Halep (román, 21.)
  • Kuznyecova (orosz, 27.)–Pennetta (olasz)
  • Kvitová (cseh, 7.)–Riske (amerikai)
  • Glusko (izraeli)–Hantuchová (szlovák)
  • Ivanovics (szerb, 13.)–McHale (amerikai)
  • Cornet (francia, 26.)–Azarenka (fehérorosz, 2.)

Kimaradt?