A férfi párbajtőrözők „szállították” a magyar aranyat

Az utolsó előtti napon a harmadik érmét szerezte meg a magyar válogatott a budapesti vívó-világbajnokságon: a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású csapat nagyszerű vívással megnyerte a férfi párbajtőrözők vasárnapi versenyét.

A magyar együttes a hiányos 64-es táblán a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, s az argentinokkal szembeni ráhangolódást (45-31) követően a kazahokat is magabiztosan győzte le (45-31). A negyeddöntőben, a venezuelaiak elleni mérkőzésen már komolyan oda kellett tennie magát (43-39), akárcsak az elődöntőben, ahonnan a lengyeleken keresztül (45-41) vezetett az út a döntőbe.

A fináléban csak az első tusnál vezettek az ukránok, onnantól kezdve végig a magyaroknál volt az előny, Boczkó, Imre és Rédli is koncentráltan vívott, ennek eredményeként a magyar csapat 42-38-ra győzött, ezzel 12 év elteltével ismét megszerezte az aranyat.

Ez volt a hetedik magyar vb-arany a férfi párbajtőrözők csapatversenyében. Korábban 1959-ben, 1970-ben, 1971-ben, 1978-ban, 1998-ban és 2001-ben állhatott a dobogó tetejére magyar együttes.

A budapesti vb-n korábban a kardozó Szilágyi Áron és a párbajtőröző Szász Emese szerzett érmet, mégpedig bronzot a magyar vívók közül.

A vasárnapi versenynapon még a női párbajtőrözők csapatküzdelmeit bonyolították le. A Szász Emese, Révész Julianna, Budai Dorina, Antal Edina összeállítású magyar csapat az izraeliek ellen könnyedén nyert (45-29), a legjobb 16 között azonban kikapott az idén Európa-bajnok észtektől (34-45), ennek következtében pedig a legjobb esetben is csak kilencedik lehetett. Ezt a helyezést aztán ki is harcolta a svájciak (43-32), az amerikaiak (36-27) és a svédek (45-43) felett aratott győzelemmel.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?