Vizes vb: döntős a magyar férfi vízilabda-válogatott

A magyar vízilabda-válogatott drámai mérkőzésen 11-10-re legyőzte csütörtök este Horvátországot, így bejutott a barcelonai világbajnokság döntőjébe. A Benedek Tibor irányította magyar együttes a szombati fináléban az olasz-montenegrói párharc győztesével találkozik.

„Aranyos” emlékek köthetik a magyar válogatott néhány tagját a katalán fővároshoz, hiszen 2003-ban ezen a helyszínen nyert világbajnokságot a magyar csapat: már csak egy lépésre vannak attól, hogy idén  megismételjék ezt az eredményt, hiszen a Benedek-fiúk az elődöntőben az olimpiai bajnokon felülkerekedve biztosították helyüket a döntőben.

Horvát támadással indult a mérkőzés, azonban Gór-Nagy Miklós emberelőnyös góljával vezetést szerzett a magyar válogatott. Nem maradt el azonban a gyors válasz a másik oldalról, szintén emberelőnyből egyenlített az ellenfél. A horvát csapat tűnt koncentráltabbnak a mérkőzés elején, szinte végig az olimpiai bajnok csapat vezetett az első negyedben, amely 2-3-as eredménnyel fejeződött be.

A második negyedben a magyar válogatottnak sikerült stabilizálnia védekezését, feljavult Nagy Viktor kapusteljesítménye is: bravúrosan fogta az emberelőnyös labdákat is. Vámos Márton egyenlített, majd majd Madaras megúszásával és pntos befejezésével már 4-3-ra alakult az eredmény. Szivós Márton percei következtek, hiszen kétszer egymás után lőtt bombagólt. Kettős emberhátrányba került a magyar csapat, így Jokovic révén közelebb kerültek a horvátok. A félidő Nagy Viktor hatalmas védésével zárult az első félidő, 6-5 volt az eredmény.

A szünet után horvát büntetővel folytatódott a játék, azonban Nagy Viktor megmutatta, hogy nemcsak akció-, illetve emberelőnyös lövéseket, hanem az ötmétereseket is remekül védi. Kihasználta a magyar csapat a horvát megtorpanást, ezúttal Varga Dénes volt a gólszerző. Újabb horvát találat után Vámos Márton talált a kapuba, 8-6-ra alakítva az eredményt. A negyed végén Szivós Márton villant újra, ezúttal emberelőnyből talált be, ez volt a magyar csapat kilencedik gólja, az ellenfél hétnél járt.

A magyar csapat legfiatalabb tagja, Bedő Krisztián talált kapuba az utolsó negyed elején, ezzel három góllal növelte a magyar csapat előnyét, Nagy Viktor kapus pedig folytatta az ellenfél demoralizálását, újabb ötméterest védett. Az ihletett kapusteljesítményt azonban nem követték magyar gólok, a horvátok pedig nem tétlenkedtek: néhány perc alatt ledolgozták háromgólos hátrányukat.

A kiállítások aránya érdekesen alakult az egész mérkőzés során: a horvátok támadásaik jelentős részét emberelőnyből vezethették.

Szoros volt a végjáték, ám a Varga-testvérek összjátéka után a fiatalabb, Dénes fejezte be gyönyörű góllal az akciót, ami- mint utóbb kiderült, a magyar csapat győztes találatát jelentette. Nem volt könnyű dolga azonban a Benedek-csapatnak a mérkőzés utolsó két percében, hiszen kétszer is emberhátrányban kellett védekeznie, ám Nagy Viktor jelentős közreműködésével sikerült megtartani az egygólos előnyt.

11-10-re győzte le az olimpiai bajnok horvátokat a magyar csapat, elsősorban bravúros kapusteljesítményének, illetve magabiztos akciógóljainak köszönhetően. A szombati fináléban Montenegró vagy Olaszolszág csapatával játszhatnak az aranyéremért.

 

 

Kimaradt?