Armand Duplantis és Yulimar Rojas az év atlétái

A svéd Armand Mondo Duplantis és a venezuelai Yulimar Rojas lett az év férfi, illetve női atlétája a nemzetközi szövetség (WA) szombati bejelentése alapján.

 

Az idén virtuálisan megrendezett ceremónián - melyről a WA hírlevele számolt be - mindkét nemnél világcsúcstartókat díjaztak: Duplantis fedettpályán kétszer döntött rekordot, melyet február óta 6,18 méterrel tart, majd szabadtéren egy centivel megjavította a legendás Szerhij Bubka 6,14 méteres csúcsát, összességében pedig 16 viadalon maradt veretlen ebben az évben. „Furcsa szezon volt, de sikerült néhány jó eredményt elérnem. Nem volt különösebb tervem, csak versenyezni és megmutatni, amit tudok” – mondta a 21 éves rúdugró, aki minden idők legfiatalabb nyertese lett.

 

Rojas 2020-ban 15,43 méterre javította a női hármasugrás fedettpályás világrekordját. A díjátadón úgy fogalmazott, nem számított az elismerésre, aminek azonban rendkívül örül. „Már az, hogy az öt legjobb között voltam, győzelem volt számomra, de az, hogy el is nyertem a díjat, sokat jelent nekem és a csapatomnak is” - jelentette ki a 25 éves atléta.

A végeredményt a nemzetközi szövetség tanácsának, illetve a nemzetközi atlétika "családjának" szavazatai és a szurkolók voksai alapján hirdették ki. Előbbié 50, utóbbi kettőé pedig 25-25 százalékban számít be a végelszámolásnál.

(Címlapi fotó forrása: Twitter/World Athletics)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?