Európa Liga: megkezdi szereplését a csoportkörben a CFR

Csütörök este Szófiában, a CSZKA otthonában kezdi meg szereplését a labdarúgó Európa Liga csoportkörében a Kolozsvári CFR.

A román bajnoki címvédő a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában kiesett, drámai tizenegyespárbajban maradt alul hazai pályán a Dinamo Zágrábbal szemben, így került a „vigaszágra” a második európai kupasorozatban. A CFR aztán a svéd Djurgardens (1–0) és a finn KuPS (3–1) legyőzésével jutott be a csoportmérkőzések szakaszába, ahol akárcsak tavaly, a továbbjutást jelentő első két hely megszerzésének valamelyikére hajthat. Emlékezetes, hogy legutóbb az egyenes kieséses szakaszban a későbbi kupagyőztes FC Sevilla búcsúztatta a kolozsváriakat, de csak az idegenben lőtt gólnak köszönhetően jutott tovább az andalúziai együttes (1–1 és 0–0 volt a két meccsen az eredmény).

A szurkolók elvárása tehát minimum ennek a sikernek a megismétlése, de Dan Petrescu vezetőedző a csütörtöki meccs előtt óvatosan fogalmazott. Mint mondta, a CSZKA a nyáron erősödött, és a felvételről megtekintett 7-8 meccs alapján a hazaiakat nevezte az esti mérkőzés esélyesének. A kolozsvári tréner szerint a csoport első számú esélyese az AS Roma, a fennamaradó másik helyért pedig a bolgár, a román csapat, és a svájci Young Boys viaskodik.

A CSZKA Szófia–Kolozsvári CFR mérkőzés kezdési időpontja 19.55 óra, a meccset a Digisport 1, a TelekomSport 1 és a Look Sport tv-csatornák közvetítik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?