EL-selejtező: svéd vagy gibraltári ellenfelet kapott a Kolozsvári CFR

Svéd vagy gibraltári ellenfele lesz a Kolozsvári CFR-nek a labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőkörében - derült ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában megtartott sorsoláson.

Mint ismeretes, a hatszoros román bajnok fellegvári alakulat drámai körülmények között kapott ki a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében a Dinamo Zágráb ellen, és ezzel "átsorolt" a második számú európai kupasorozatba. Itt a korábbi évek jó teljesítménye miatt kiemeltként várta a keddi sorsolást. A 3. fordulóban - hacsak a gibraltári Europa FC óriási meglepetést nem szerez a 2. fordulóban - valószínűleg az a Djurgardens IF lesz a CFR ellenfele, amelyet az első selejtezőkörben a Ferencvárosi TC búcsúztatott. Az egy mérkőzéses párharcot Svédországban vagy Gibraltáron rendezik meg. 

A CFR mellett további két romániai és öt - két anyaországi és három határon túli - magyar érdekeltségű klub is ellenfelet kapott. Ha a Mol Fehérvár továbbjut a máltai Hibernians ellen, akkor a Servette FC (svájci)–Stade de Reims (francia) továbbjutójával találkozik hazai pályán a harmadik körben. A Honvédnak továbbjutás esetén a horvát Lokomotiva Zagreb következhet otthon, míg a DAC az osztrák LASK Linzhez látogathat. A Topolya-FCSB párharc győztese a FK Riteriai (litván)–Slovan Liberec (cseh) párharc győztesével, az Eszék pedig a ciprusi Anorthoszisszal találkozhat hazai pályán a 3. körben. Legnehezebb ellenfelet a FC Botosani kapta, amelyre az északmacedóniai Shkendija elleni párharc után a Lokomotiv Plovdiv/Tottenham Hotspurs győztese vár. A bukovinai csapat mellett szól, hogy a José Mourinho csapata elleni párharcot is hazai pályán kellene megvívnia.  

Európa-liga, 2. selejtezőkör
bajnoki ág
FK Sarajevo (bosnyák)–FK Asztana (kazah)–FK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Inter Club d'Escaldes (andorrai)–Dundalk FC (ír)
Ararat-Armenia (örmény)–CS Fola Esch (luxemburgi)–NK Celje (szlovén)
Celtic (skót)–Riga FC (lett)–Tre Fiori FC (San Marinó-i)
KuPS (finn)–Slovan Bratislava (szlovák)–Suduva (litván)
Legia Warszawa (lengyel)–FK Szileksz (északmacedón)–FC Drita (koszovói)
KÍ Klaksvík (feröeri)–Connah's Quay Nomands (walesi)–Dinamo Tbiliszi (grúz)
Djurgardens IF (svéd)–Europa FC (gibraltári)–Kolozsvári CFR (romániai)
Linfield FC (északír)–Floriana FC (máltai)–FC Flora (észt)–KR (izlandi)
nem bajnoki ág
Hibernians FC (máltai)/MOL Fehérvár FC–Servette FC (svájci)/Stade de Reims (francia)
Budapest Honvéd/Malmö (svéd)–NK Lokomotiva Zagreb (horvát)
LASK Linz (osztrák)–DAC 1904 (szlovákiai)/Jablonec (cseh)
TSC Topolya(szerbiai)/FCSB (román)–FK Riteriai (litván)/Slovan Liberec (cseh)
NK Eszék (horvát)/Basel (svájci)–Anorthoszisz (ciprusi)
Nömme Kalju (észt)/Mura (szlovén)/AGF Aarhus (dán)-PSV Eindhoven (holland)
Sporting Lisboa (portugál)-Viking (norvég)/Aberdeen (skót)
Charleroi (belga)-Sfintul Gheorghe Suruceni (moldovai)/Partizan Beograd (szerb)
Ventspils (lett)/Rosenborg (norvég)-Alanyaspor (török)
Kukesi (albán)/VfL Wolfsburg (német)-Deszna Csernihiv (ukrán)
Teuta (albán)/Granada (spanyol)-Lokomotiv Tbiliszi (georgiai)/Dinamo Moszkva (orosz)
Rijeka (horvát)-Arisz Szaloniki (görög)/Kolosz Kovalivka (ukrán)
St. Gallen (svájci)-AEK Athén (görög)
Shamrock Rovers (ír)/AC Milan (olasz)-Bodö/Glimt (norvég)/Zalgiris Vilnius (litván)
Botosani (román)/Skendija (macedón)-Lokomotiv Plovdiv (bolgár)/Tottenham Hotspur (angol)
Bala Town (walesi)/Standard Liege (belga)-Vojvodina (szerb)
Rosztov (orosz)-Makkabi Haifa (izraeli)/Zeljeznicar (bosnyák)/Kairat Almaty (kazah)
Progres (luxemburgi)/Willem II (holland)-Lincoln Red Imps (gibraltári)/Glasgow Rangers (skót)
OFI Kréta (görög)/Apollon Limasszol (ciprusi)-Hammarby (svéd)/Lech Poznan (lengyel)
Besiktas (török)-Borac Banja Luka (bosnyák)/Rio Ave (portugál)
Laci (albán)/Hapoel Beer-Sheva (izraeli)-Coleraine (északír)/Motherwell (skót)
IFK Göteborg (svéd)/Köbenhavn (dán)-Piast Gliwice (lengyel)/Hartberg (osztrák)
Neftcsi (azeri)/Galatasaray (török)-Renova (macedón)/Hajduk Split (horvát)
Viktoria Plzen (cseh)-Sönderjyske (dán)
Kaysar Kyzylorda (kazah)/APOEL (ciprusi)-Olimpija Ljubljana (szlovén)/Zrinjski (bosnyák)
CSZKA Szófia (bolgár)/BATE Boriszov (fehérorosz)-B36 Tórshavn (feröeri)/TNS (walesi)

Az egymeccses párharcokat szeptember 24-én rendezik meg, az előreírt csapat otthonában.

Kapcsolódók

Kimaradt?