Európai kupák: játék nélkül búcsúzott a Slovan és Pristina FC

A pozsonyi Slovan és a koszovói Pristina FC is játék nélkül búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája, illetve az Európa Liga selejtezőjétől a koronavírus-fertőzés miatt.

A magyar válogatott Holman Dávid szlovák bajnokcsapata a múlt héten szerdán és pénteken sem tudta lejátszani első fordulós mérkőzését a feröeri KÍ Klaksvík otthonában. A találkozó mindkét alkalommal a feröeri hatóságok utasítása miatt maradt el, ugyanis a szlovák küldöttségben találtak egy-egy koronavírussal fertőzött személyt.

Az európai szövetség (UEFA) ezért a mérkőzést 3–0-s gólkülönbséggel a KÍ csapatának javára igazolta, amely így a selejtező második fordulójában a svájci Young Boys együttesével játszik. Az Aktuality nevű szlovák hírportál idézi Ivan Kmotríkot, a Slovan klubigazgatóját, aki leszögezte: fellebbezni fognak a döntés ellen, mivel egyik alkalommal sem valamelyik játékosuk vírustesztje lett pozitív. Amennyiben az UEFA nem változtatja meg a döntését, a pozsonyiak az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában folytatják szereplésüket.

Az európai szövetség döntött a gibraltári Lincoln Red Imps FC és a koszovói Pristina FC párharcáról is, amelyet az Európa Liga előselejtezőjében játszottak volna a múlt héten. A találkozót kedden és szombaton sem lehetett megrendezni a vendégcsapatban előfordult koronavírusos esetek miatt, így az UEFA 3–0-s gólkülönbséggel a gibraltári együttest juttatta a következő fordulóba.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?