Hivatalos: Ronald Koeman lett a Barcelona új vezetőedzője

Ahogyan arra az elmúlt két nap hírei alapján számítani lehetett, Ronald Koeman lett az FC Barcelona labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Az 57 éves szakember két idényre szóló, 2022 nyaráig érvényes szerződést kötött a katalánokkal – közölte a klub a hivatalos felületein.

A holland válogatott éléről távozó Koemant szerdán 18 órától mutatják be a Camp Nou szomszédságában fekvő Auditori 1899-ben. Elődjének, Enrique Setiennek a Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében elszenvedett megalázó 8–2-es vereség miatt kellett távoznia.

Koeman kinevezése egyáltalán nem hatott a váratlanság erejével: a nemzetközi sportsajtó már hétfőn biztosra vette a holland szakember érkezését, majd kedden Josep Maria Bartomeu klubelnök is megerősítette, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor a játékosként Európa-bajnok szakvezető veszi át az FC Barcelona első csapatának irányítását.

A katalán klub közleménye arról nem tesz említést, hogy Koeman stábjában kik kapnak majd helyet, de a spanyol sportsajtóban a Hoffenheim vezetőedzői posztjáról júniusban távozó Alfred Schreuderről, valamint a Barcelona korábbi csatáráról, Henrik Larssonról is olvasni.

Koeman játékosként hat évig, 1989 és 1995 között futballozott az FC Barcelonában, ez idő alatt összesen 264 tétmérkőzésen szerepelt, és többek között négy spanyol bajnoki címet, valamint 1992-ben BEK-et nyert a csapattal – utóbbi sorozat döntőjében 28 évvel ezelőtt ő szerezte a győztes gólt a Sampdoria ellen hosszabbításban megnyert meccsen (1–0).

 

Koeman vezetőedzőként dolgozott az Ajax, a Benfica, a PSV Eindhoven, a Valencia, a Feyenoord, a Southampton és az Everton együttesénél is, 2018 februárja óta pedig a holland válogatott szövetségi kapitánya volt. Amíg nem találják meg az utódját, addig a nemzeti együttesnél az eddigi másodedző, Dwight Lodeweges intézi a kapitányi teendőket.

Az FC Barcelona nem sokkal Koeman kinevezése előtt azt is bejelentette a hivatalos honlapján, hogy Éric Abidalt Ramón Planes követi a technikai igazgatói poszton – Josep Maria Bartomeu klubelnök kedd este erről is beszélt már a klub televíziós csatornájának adott interjújában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?