Megsemmisítette a Bayern a Barcelonát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

A Bayern München fölényes sikerrel jutott a legjobb négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a pénteki negyeddöntőben 8-2-re legyőzte az FC Barcelonát Lisszabonban. A katalán csapat története legsúlyosabb európai kupavereségét szenvedte el.

Korán vezetést szerzett a bajor gárda: gyors ellentámadás végén egy 16-oson belüli kényszerítő után a 113. BL-meccsét játszó – és ezzel Philipp Lahmot maga mögé utasítva a német rangsor élére lépő – Thomas Müller vette be honfitársa, Marc-André ter Stegen kapuját.

Mindössze három percet kellett várni az egyenlítésre, az ugyancsak német válogatott hálóőr, Manuel Neuer kapuját is müncheni játékos vette be: Jordi Alba centerezése után az osztrák védő, David Alaba lőtt a léc alá. A tizedik perc megkezdésére pedig már a katalánok is előnyben lehettek volna, ám Lionel Messi középre csavart beadása, amelyhez senki nem tudott hozzáérni, a kapufán csattant.

A nagy iramú találkozón felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a 20. perc végén pedig újfent a 250. BL-meccsét játszó Bayern vezetett Ivan Perisic éles szögből leadott lövése után. Noha Ter Stegen nagyot védett, a játékrész derekára kétgólosra hízott a német bajnok és kupagyőztes előnye: látványos passz után Serge Gnabry volt eredményes.

Sőt, fél óra elteltével Müller közelről ismét gólt szerzett, az egyenes kieséses szakaszban 23. alkalommal talált be a világbajnok támadó, ezzel harmadik Cristiano Ronaldo (67) és Messi mögött (47). A labdabiztosan játszó, határozottan letámadó bajorok kézben tartották a mérkőzést, ennek hatására a Barcelonánál sorra jelentkeztek a pontatlan passzok, rossz labdakihozatalok.

A fordulást követően sem változott a játék képe, de Robert Lewandowski találatát les miatt nem adta meg a bíró, majd némileg váratlanul érkezett a barcelonai szépítés, Luis Suárez egyéni villanásával, pazar cselét követő góljával. A némileg feszültté, kapkodóvá váló összecsapásba Alphonso Davies csempészte vissza a futballt, a 19 éves kanadai a bal szélen bolondította meg Nélson Semedót, majd tökéletesen szolgálta ki Joshua Kimmichet.

A záró tíz percre fordulva a társak gólt lövettek a BL-ben már 14 találatnál járó Robert Lewandowskival. A gólpasszt a 75. percben pályára lépő Coutinho adta, a Barcelonából kölcsönbe érkezett középpályás röviddel később gyors egymásutánban kétszer maga is eredményes volt.

A Bayern fölényesen diadalmaskodott az ötszörös BL-győztesek csatáján, a pandémiát követő leállás utáni 13. tétmérkőzését is megnyerte sorozatban, megtartotta esélyét a triplázásra, és készülhet az elődöntőre, amelyben a szombati Manchester City-Olympique Lyon párharc továbbjutójával találkozik.

Bocsánatot kért a Barcelona elnöke

Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke bocsánatot kért a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Bayern Münchentől elszenvedett 8–2-es vereség után, egyben jelezte, a jövő héten jelentős változásokat fognak bejelenteni – közölte az M4 Sport.

„Nagyon nehéz este volt. Elnézést kérek a drukkerektől, az egyesület tagjaitól és a játékosoktól, mindenkitől. A klubhoz méltatlan képet mutattunk. Nagyon sajnálom” – idézi a klubelnököt a Barcelona honlapja. Bartomeu hozzátette, néhány döntést már meghoztak, néhányat az elkövetkezendő napokban fognak meghozni, bejelentések pedig a jövő héttől várhatók, előbb megvárják, amíg lenyugszanak a kedélyek.

„Megsemmisítő eredmény volt, gratulálok a Bayernnek, nagyszerűen játszottak és megérdemelten jutottak be az elődöntőbe. Mi nem nőttünk fel a feladathoz és csak elnézést tudunk kérni a szurkolóinktól” – zárta közleményét a Barcelona elnöke.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?