Történelmi szezon után a Sepsi OSK – idényértékelő Hadnagy Attila klubigazgatóval


-A A+

Kilencedik helyen zárta a Liga 1. 2019/2020. szezonját a Sepsi OSK labdarúgó csapata. Bár történelmi sikert értek el azzal, hogy Székelyföldet először képviselték a Román Kupa döntőjében, a koronavírus-járvány miatt furcsa véget érő bajnokságban a kiesés szele is meglegyintette a piros-fehér alakulatot. Hadnagy Attila klubigazgatóval értékeltük a felemásra sikerült idényt. Munka közben sikerült utolérnünk a háromszékiek klubigazgatóját, a kényszerszünet miatt megszakított bajnokság ugyanis alig ért véget, nem maradt idő a pihenésre, augusztus 22-én kezdődnek a labdarúgó első osztály új szezonjának küzdelmei.

Elmondhatjuk, hogy felemás szezon áll a Sepsi OSK mögött. Milyen célkitűzésekkel indult neki a csapat a 2019/2020-as idénynek?

Úgy indultunk neki a bajnokságnak, hogy ha a 8-9. helyek valamelyikén végzünk, akkor is meg leszünk elégedve. Mintegy 15 játékostól elköszöntünk az előző szezon csapatából és igazolnunk kellett 10-12 újat. Az első fordulóban alig tudtunk kiállni 13-an, egy nulla-nullás döntetlennel kezdődött számunkra a bajnokság. Időközönként, sorban tudtak érkezni az új játékosok, nem tudtak összeszokni az edzővel, a csapattal. Ez meg is látszott az eredményeken, a bajnokság első részében nagyon sok döntetlenünk volt. A play-off el is ment számunkra. Az edzőcsere után kicsit összerázódott a csapat, jöttek az eredmények, akkor pedig jött a koronavírus, ami megszakította a bajnokságot. Összességében mégis mondhatom azt, hogy elég jó szezont zártunk. Persze, voltak hullámvölgyeink, nem voltunk stabilak és ez meg is látszott a játékunkon és az eredményeken.

Hogyan élték meg a járvány okozta bizonytalanságokat?

Semmit nem lehetett tudni biztosan, napról-napra változtak a törvények. A bajnokság végén végül a kiesési zónába is akartak tenni bennünket, pedig még osztályozó helyen sem álltunk soha. Ez, ahogy a tulajdonosunk Diószegi László is megfogalmazta a világhálón „égbekiáltó” lett volna, hogy utánunk még négy csapat van a tabellán és minket kiejtsenek az első osztályból. Ez nem lett volna igazságos. Végül igazságos döntés született és az alsóházban a harmadik helyen végeztünk. Ez az összevisszaság, zűrzavar a játékosokat is megzavarta. Az utolsó két mérkőzésen hat pontot szereztünk, így vehettünk egy mély lélegzetet. Szükség volt erre, holott mindenki úgy vélte, hogy a Viitorul után mi vagyunk a második legerősebb csapat az alsóházban. De úgy mondják: minden jó, ha a vége jó. Reméljük, a nyártól egészen más lesz a bajnokság, másképp fognak megszületni a döntések. Elég a kupadöntőt megemlíteni, amikor hiába küldözgettünk e-maileket, hogy tudjuk meg Fülöp István játszhat-e. A mérkőzés után szólalt meg a szövetség elnöke, hogy játszhatott volna. Ilyen lehetetlenségekbe ütköztünk, ami nem megengedhető a futballban.

Még mindig nehezen fogadja el a romániai labdarúgó társadalom a Sepsi OSK első osztályú szereplését?

A harmadik szezont zártuk az első ligában, de ugyanúgy fogadnak, támadnak minket, mintha az első évben lennénk. Az az igazság, hogy ezt már megszoktuk, a szurkolóktól már föl sem vesszük ezeket a skandálásokat, rigmusokat. Vagy volt az az incidens a kupadöntő után, amikor még a játékosok is énekelték. Az, hogy egy olyan nagy klub, mint a FCSB ennyire örvendjen, és ennyire ellenünk legyen, egy kisebb csapat ellen, kicsit visszás volt.

Mit könyvelhet el sikerként és mit csalódásként a mögöttünk álló szezonban a csapat?

Sikerként könyveljük el a Román Kupa döntőt, hiszen kis csapatként mindössze harmadik éve játszunk az első osztályban. Számunkra ez nagy premier volt, történelmi pillanat. A vírus okozta összevisszaság a Liga 1-ben, a döntésképtelenség, a bajnokság végének bizonytalanságai és vitái mindenképpen csalódást okoztak. A döntéshozók azért vannak ott, hogy úgy vezessék a szövetséget, illetve a ligát, hogy ne legyenek problémák. Napról-napra vártuk, mikor tudjuk lejátszani az utolsó fordulót. Ezt nem szeretnénk a jövőben átélni, de itt minden megtörténhet, minden lehetséges.

Milyen célokkal vágnak neki az új szezonnak?

A fiúk egy hetes vakációt kaptak, szerdán kell visszajönniük. A vezetőség egy percet sem pihent, játékosokat keresünk. Ma (kedden, szerk. megj.) három új játékos éppen orvosi vizsgálaton van, lehet, hogy be is jelentjük őket. Lesznek változások a keretben, jönni fog 7-8 új játékos, 4-5-től pedig meg fogunk válni. A jelenlegi edzőnkkel folytatjuk a munkát. Nem szeretnénk az alsóházban játszani, nagyobb célokat tűzünk ki: szeretnénk újra az első hat közé bekerülni. Nincs sok időnk, augusztus 22-én kezdődik a bajnokság. Nem lesz lehetőségünk edzőtáborra, itthon fogunk készülni. Az egy hetes vakáció alatt a játékosok nem estek ki a ritmusból, kicsit össze kell ráznunk a keretet és kezdődik az új bajnokság. Ezért is mondtam, hogy minél előbb le kellett volna zárni az előző szezont és készülni az újra.

Utolsó beszélgetésünk alkalmával említette, hogy jó döntés volna az 1. Liga mezőnyének 16 csapatossá tétele. Ez megtörtént. Most is úgy látja, hogy ez egy jó lépés volt?

Igen, a 16 csapatos első osztály megfelelő lesz. Bár az én elgondolásom szerint a 16 csapat közül 8 a felsőházban, 8 pedig az alsóházban játszana a rájátszás során.  Így is érdekes lesz, hiszen az alsóházban 10 csapat lesz: kettő osztályozót fog játszani, kettő direkt kieső lesz, a 7. és a 8. pedig játszik egymással egy osztályozót. Ennek a párharcnak a győztese a felsőház 4. helyezettjével fog megküzdeni, aminek a tétje az Európa Liga selejtezőin való részvétel.  Lesz tétje az alsóháznak is, és nem csak a kiesés.

Milyen Sepsit láthatnak a nézők az új szezonban?

Ez nagyon nehéz kérdés. Arra törekszünk, hogy támadó futballt játsszunk, ambiciózus, agresszív csapat legyünk, ne hagyjuk az ellenfeleket lélegzethez jutni. Szeretnénk szép focit játszani, ami a nézőknek is tetszik és eredményeket is elérhetünk általa. Minden mérkőzést komolyan fogunk venni!

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X