EL-selejtező: verhető ellenfeleket kaptak az első körben a magyar és román csapatok


-A A+

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn - romániai idő szerint - 14 órától tartotta az Európa-liga első selejtezőkörének sorsolását Nyonban.

A Budapest Honvéd és a Fehérvár kiemeltként, a Puskás Akadémia nem kiemelt csapatként várta a sorsolást. Az UEFA előre elkészített csoportokat, ezekben a csapatok sorszámokat kaptak, ezeket sorsolták egymáshoz. Kiemelt csapat csak nem kiemelt csapatot kaphatott.

Elsőként a Puskás Akadémia kapott ellenfelet, a svéd Hammarby otthonában kell majd kezdenie a felcsúti csapatnak. A Budapest Honvéd a finn Inter Turku, a Fehérvár az ír Bohemian FC csapatát kapta, mindkét csapat otthon játszhat majd.

Romániát képviselő három csapat keleti ellenfelet kapott. A Liga 1 második helyén végzett CSU Craiova a grúz Lokomotiv Tbiliszivel, a Román Kupát elhódító FCSB az örmény FC Sirakkal, a FC Botosani pedig a kazah FC Ordabasi Sumkent együttesével csap össze.

A párharcok egymeccsesek lesznek és zárt kapuk mögött rendezik majd augusztus 27-én.

Európa-liga, 1. selejtezőkör 
a mérkőzéseket az elsőként írt csapat otthonában játsszák
Lokomotivi Tbiliszi (grúz) – CSU Craiova
FC Ordabaszi Simkent (kazah) – FC Botoșani
FCSB – FC Sirak Gyumri (örmény) 
NK Maribor (szlovén)–Coleraine (északír)/La Fiorita (San Marinó-i)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Víkingur Reykjavík (izlandi)
St Joseph's FC (gibraltári)/B36 Tórshavn (feröeri)–Levadia Tallinn (észt)
FK Riteriai (litván)–Derry City FC (ír)
FK Zalgiris Vilnius (litván)–Paide Linnameeskond (észt)
Budapesti Honvéd–FC Inter Turku (finn)
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)–FC Differdange 03 (luxemburgi)
Valletta FC (máltai)–Bala Town FC (walesi)
Lincoln Red Imps (gibraltári)/FC Pristina (koszovói)–Union Titus Pétange (luxemburgi)
Rosenborg BK (norvég)–Breidablik (izlandi)
Aberdeen (skót)–NSI Runavík (feröeri)/Barry Town (walesi)
Motherwell FC (skót)–Glentoran (északír)/HB Tórshavn (feröeri)
Hammarby IF (svéd)–Puskás Akadémia
Malmö FF (svéd)–Cracovia (lengyel)
FK Kukësi (albán)–Szlavia Szófia (bolgár)
FK Ventspils (lett)–FC Dinamo-Auto Tiraspol (moldovai)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–FC Sfantul Gheorghe (moldovai)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Piast Gliwice (lengyel)
AGF Aarhus (dán)–FC Honka (finn)
Shamrock Rovers FC (ír)–Ilves Tampere (finn)
FH Hafnarfjardar (izlandi)–Dunaszerdahelyi DAC (szlovákiai)
The New Saints FC (walesi)–MSK Zilina (szlovákiai)
FC Vaduz (liechtensteini)–Hibernians FC (máltai)
Servette (svájci)–MFK Ruzomberok (szlovákiai)
Petrocub Hincesti (moldovai)–Topolyai SC (szerbiai)
Neftci PFK (azeri)–FK Skupi (északmacedón)
Kesla FK (azeri)–KF Laci (albán)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Dinamo Batumi (grúz)
Nomme Kalju (észt)–Mura (szlovén)
Bodö/Glimt (norvég)–FK Kauno Zalgiris (litván)
Apollon Limassol (ciprusi)–Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Maccabi Haifa (izraeli)–FK Zeljeznicar (bosnyák)
Alaskert (örmény)–FK Renova Dzsepcsiste (északmacedón)
FK Partizan (szerb)–FK RFS (lett)
Lech Poznan (lengyel)–Valmieras FK (lett)
FC Progres Niederkorn (luxemburgi)–UE Engordany (andorrai)/Zeta Golubovci (montenegrói)
CSZKA Szófia (bolgár)–Sirens FC (máltai)
Sumgayit FK (azeri)–Skendija Tetovo (északmacedón)
Kajrat Almati (kazah)–FK Noa (örmény)
FK Teuta (albán)–Beitar Jeruzsálem (izraeli)
FK Borac Banja Luka (bosnyák)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
FC Santa Coloma (andorrai)/Iszkra Danilovgrad (montenegrói)–Lokomotiv Plovdiv (bolgár)
Tre Penne (San Marinó-i)/SC Glijani (koszovói)–APOEL (ciprusi)
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X