Európa-liga: a Sahtar és az FC Koppenhága is bejutott a negyeddöntőbe


-A A+

Közel öt hónap után folytatódott a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakított labdarúgó Európa-liga: elsőként az FC Köbenhavn és a Sahtar Donyeck jutott a nyolc közé.

 

A dán csapat egygólos idegenbeli vereségét követően a hazai visszavágón 3-0-ra múlta felül a török bajnok Istanbul Basaksehirt, míg az ukrán együttes idegenbeli sikere után Kijevben is legyőzte a német VfL Wolfsburgot a szerdai visszavágón. 

A biztos Bajnokok Ligája-induló Inter - amely az elmúlt kilenc év legjobb eredményét elérve másodikként végzett az olasz bajnokságban - a semleges pályán, Gelsenkirchenben lebonyolított egymeccses nyolcaddöntőben 2-0-ra verte a spanyol Getafét. Az angol bajnokságban bronzérmesként zárt MU - amely már 22 mérkőzés óta nem talál legyőzőre - a márciusban 5-0-ra megnyert első mérkőzés után, a hazai visszavágón 2-1-re legyőzte az osztrák LASK-ot.

A legjobb nyolc közé jutó csapatok Németországban fejezik be a sorozatot, a negyeddöntőtől kezdve minden párharc egymérkőzéses lesz, a finálénak pedig augusztus 21-én Köln ad otthont.

Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó:
FC Koppenhága (dán)-Basaksehir (török) 3-0 (1-0), tj: az FC Köbenhavn 3-1-es összesítéssel
Sahtar Donyeck (ukrán)-VfL Wolfsburg (német) 3-0 (0-0), tj.: a Sahtar Donyeck kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel
Manchester United (angol)-LASK Linz (osztrák) 2-1 (0-0), tj.:az MU kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel
Internazionale (olasz)-Getafe (spanyol) 2-0 (1-0)
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X