Harmadszor Európa csúcsán a Bayern München

A Bayern München Arjen Robben 89. percben lőtt góljával 2–1-re legyőzte a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti londoni döntőjében, és tizenkét esztendő után újra elhódította az európai klubfutball legfontosabb serlegét. A finálé fantasztikus meccset, hihetetlen iramot, lüktető játékot, elképesztő kapusbravúrokat és drámai végjátékot hozott.

Lendületesen kezdett a Dortmund, két megindulás, egy taccsvonalon kívülre helyezett Ribéry és egy szöglet jelezte mindezt. Az első öt perc egyértelműen a Borussiáé volt, Mandzukic talán még nem is találkozott a labdával, Neuer azonban nagyon magabiztos kifutással kezdte a meccset.

Tíz perc után vezette az első veszélyesnek tűnő akciót a Bayern, ám Robben passzát lekapcsolták a tizenhatoson belül. Jött a kontra, amelynek végén – nagy örömünkre – Blaszczykowskié volt az első lövés, 16 méterről fölé.

A második löket már veszélyesebb volt: Lewandowski próbálkozott 25 méterről, középre ment, de volt benne erő, Neuernek nyújtózkodni kellett. Maradt támadásban a Dormund, és a 14. percben jött az első nagy helyzet: Reus lapos beadása Blaszczykowskit találta meg, a hét méterről leadott lövés Neuer lábáról perdült ki.

Blaszczykowski a maga 27 évével – Piszczek mellett – a legidősebb Dortmund-mezőnyjátékos, a Borussia átlagát ráadásul erősen megdobja a 32 éves Weidenfeller! A Borussia átlagéletkora: 25.09 év, a Bayerné: 26.36.

Reus lövése után ismét Neuer tolta ki a jobb alsó elől a labdát. Hihetetlen, de a Dortmund már a 19. percben öt szögletnél járt! A következő próbálkozó Sven Bender volt, írni sem kell, ki volt a végállomás.

A 25. percben került először fókuszba Rizzoli: Lewandowski vívott párbajt Ribéryvel, a lengyel szabálytalan volt, de a francia indulatból hátracsapott, nem durván, de nyilvánvaló volt a mozdulat, a sebhelyes arcú megúszta. A tűz jól jött a Bayernnek, és jött az első müncheni helyzet, Mandzukic fejelt öt méterről, de Weidenfeller kivédte.

A 30. percben Robben lódult meg a jobb oldalon egyedül, szemben Weidenfellerrel emeléssel próbálkozott, de a rutinos kapus – aki soha nem volt válogatott! – jól futott ki, és takart.

Nagyszerű iramban lüktetett a meccs: Reus passza után Lewandowski kísérletezett, két védőt lerázott, de Neuert ő sem tudta megzabolázni. A túloldalon  ismét egy magas labda okozott gondot: Müller lefejelte Schmelzert, de a labda nem sokkal mellé csorgott. A félidő második felére bizony magára talált a Bayern, a müncheniek egyre inkább átvették az irányítást, többet birtokolták a labdát, így pedig a Klopp-csapat ritkábban jutott el a tizenhatosig. Rizzoli pontosan fújta le az első játékrészt.

A második játékrész egy Hummels-féle előretöréssel indult, ám a középhátvéd partizánakciója elakadt még a helyzet előtt. Az iram nagy volt, a labda pillanatok alatt váltott lábat, de mintha a csapatok jobban figyeltek volna hátul. S mivel nem voltak helyzetek, amiket ismételni kellett, azt is megtudhattuk, hogy Angela Merkel német kancellár Michel Platini UEFA-elnök mellett nézi a meccset. Közös hokivébé, közös meccsnézés – nagy manapság a német–francia barátság.

Az 59. percig kellett várni az első nagyobb helyzetre a második játékrészben: jobb oldali szöglet után Javi Martínez csúsztatott, Mandzukic középen üresen maradt, de a fejesében nem volt erő. A horvát helyzete tehát kimaradt, nem úgy egy perccel később!

A 60. percben megszerezte a vezetést a Bayern: Ribéry játszott szépen a tizenhatoson belül Robben elé, aki elvitte Weidenfeller mellett a labdát, de kisodródott, az alapvonalról visszagurított, Schmelzer nem érte el a labdát, és Mario Mandzukic három méterről az üres kapuba emelt! 0–1! A 27 éves horvát csatár – tavaly az Év játékosa hazájában – harmadik gólját szerezte a BL-szezonban.

Lassan ocsúdott a gól után a Dortmund, Klopp dühöngött, de aztán gyorsan egyenlített csapata. A 68. percben tizenegyeshez jutott a Dortmund! Méghozzá olyanhoz, amit nem lehet vitatni, mert Dante gyakorlatilag letarolta Reust a büntetőterületen belül. A brazil örülhetett, hogy megúszta újabb figyelmeztetés nélkül – mert volt már neki egy. A tizenegyeshez némi meglepetésre nem Lewandowski vagy a sértett, hanem Ilkay Gündogan állt oda, és higgadtan, jobbal a bal alsóba helyezte a labdát. 1–1 Götze arcán boldog mosoly, a Bayern 432 perc után kapott gólt a BL-ben.

Nem sokkal később Müller került helyzetbe, Weidenfeller és Schmelzer összefutott, Müller jobbal a kapu felé gurított, érkezett Robben és Szubotics, és a szerb óriásit mentett a gólvonal elől! Nagyon felpörgött a meccs, Weidenfeller újabb nagy védést tett a sorozatába, majd Mandzukic lőtt az oldalhálóba. A hajrában pedig jött a csattanó...

A 89. percben egy felívelt labda után Ribéry elé került a labda, aki a védők szorításában sarokkal tovább tette a labdát, ami a semmiből előbukkanó Arjen Robben elé került, a holland kilépett Hummels és Szubotics között, majd pimasz módon Weidenfeller mellett a kapuba gurított! 1–2!

Rizzoli három percet hosszabbított, jöttek a cserék, de a Dortmund helyzetet már nem tudott kialakítani. BL-győztes a Bayren München! És Robben a nyerőember!

Ez a Bayern München 5. BEK/BL-sikere 1974, 1975, 1976 és 2001 után.

A Bayern edzője, Jupp Heynckes a tizenkilencedik tréner, aki legalább két BEK-et vagy BL-t nyer. Heynckes 1998-ban a Reallal nyert, Ernst Happel (Feyenoord, Hamburg), Ottmar Hitzfeld (Dortmund, Bayern) és José Mourinho (Porto, Internazionale) után a negyedik edző, aki két különböző csapattal hódítja el a trófeát.

Először a játékvezetői team vehetett át elismerést, majd jöttek a dortmundiak, akik csalódottnak, de – joggal – mégis büszkének tűntek. Jürgen Klopp érkezett a sor végén, és úgy tűnt, őt kell a legjobban vigasztalni.

A Bayernnél viszont épp az edző, Jupp Heynckes jött az élen – milyen (nehéz) örökséget kap Pep Guardiola! –, Mandzukic horvát, Timoscsuk ukrán, Robben holland zászlóval. Csupa vigyor mindenki. A végén jött Philipp Lahm, és ő, a legkisebb átvette a serleget – Franz Beckenbauer és Stefan Effenberg után a harmadik Bayern-csapatkapitányként ragadhatta magához – , Ribéry nem is akarta átengedni a trófeát, Robben talán még mindig a könnyeivel küszködött... Egy fantasztikus finálé záró pillanatai.

BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ

BORUSSIA DORTMUND (német)–BAYERN MÜNCHEN (német) 1–2 (0–0)

London, Wembley Stadion, 86 298 néző. Vezette: Nicola Rizzoli (olasz)

  • BORUSSIA DORTMUND: Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Hummels, Schmelzer – Gündogan, S. Bender (Nuri Sahin, 92.) – Blaszczykowski (Schieber, 92.), Reus, Grosskreutz – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
  • BAYERN MÜNCHEN: Neuer – Lahm, J. Boateng, Dante, Alaba – J. Martínez, Schweinsteiger – Ribéry (Luiz Gustavo, 91.), Th. Müller, Robben – Mandzukic (Gomez, 94.). Vezetőedző: Jupp Heynckes
  • Gólszerző: Gündogan (68. – 11-esből), ill. Mandzukic (60.), Robben (89.)

Kapcsolódók

Kimaradt?