Erőss özvegye nem bánná, ha gyerekei hegyet másznának

Emléktúrával szeretne férjére, Erőss Zsoltra emlékezni Sterczer Hilda, aki nem akadályozná meg, hogy a gyerekeik is hegymászók legyenek. Mint korábban írtuk, a csíkszeredai születésű alpinista és 27 éves társa, Kiss Péter a 8568 méteres Kancsendzsönga sikeres megmászása után tűnt el.

Az Erőss házaspárnak két gyermeke született: "Gerda egy kicsit félősebb volt, amikor magunkkal vittük túrázni. Csoma még fiatal, de több vakmerőséget látok benne" - mondta a Blikknek az asszony, majd hozzátette: "Akkor már inkább másszon hegyet, mint motorozzon."

Sterczer Hilda arról is beszélt, hogyan ismerkedett meg férjével. A már akkor is hegymászólegendának számító Zsoltra egy társkereső oldalon talált rá. Miután írt neki, meghívta egy túrára, a románc pedig az ötödik napra kiteljesedett.

Hilda, aki két nyolcezres csúcsot mászott meg Zsolttal, hasonlóképp szeretne megemlékezni férjéről, mint ahogy a tavaly az Annapurnán elhunyt Horváth Tibor esetében tették: egy emléktúrát szervezne a barátoknak.

A protézissel mászó Erőss Zsoltnak és fiatal társának, Kiss Péternek a 8586 méteres Kancsendzönga hétfő esti meghódítása után veszett nyoma. A 24 órás mászás után nem tudták elérni a menedéket nyújtó IV-es tábort. A –30 Celsius-fokos hidegben töltött éjszaka és az oxigénhiány mindkettejüket megviselte. Péter még visszament a lemaradt Zsoltért, ám később mindkettejüknek nyoma veszett. A keresésüket abbahagyták.

Kapcsolódók

Kimaradt?