Az Európai Kosárlabda Szövetség befejezettnek nyilvánította a kupasorozatokat

Az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) befejezettnek nyilvánította mindhárom kupasorozatát, és döntött az Európa-bajnoki selejtezők folytatásáról.

A FIBA Europe keddi tájékoztatása szerint a márciusban a koronavírus-járvány miatt leállított női Euroliga és Európa Kupa, továbbá férfi Európa Kupa küzdelmeit nem fejezik be a csapatok, és egyik sorozatban sem hirdetnek bajnokot. A következő idény szeptemberben, illetve októberben rajtol - az augusztus 17-én és 18-án esedékes sorsolás alapján -, a nézők beengedéséről pedig az egyes nemzeti szövetségek döntenek. Ha nem lehetséges az őszi indulás, akkor a kupaszezon 2021 januárjában kezdődik, és rövidített formában zajlik le.

Ami a válogatottakat illeti, a jövő júniusban esedékes női Eb hátralévő selejtezőit - az eredeti terveknek megfelelően - novemberben és jövő februárban bonyolítják le, a szurkolók beengedéséről itt is a nemzeti szövetségek határoznak. Ha a járványhelyzet nem teszi lehetővé a novemberi meccsek megrendezését, akkor azokat a találkozókat is februárban játsszák le.

A férfiaknál ugyancsak marad a novemberi és februári időpont az Európa-bajnoki selejtezőkre, ha novemberben nem sikerül lebonyolítani a mérkőzéseket, akkor februárra tolódnak át, a februáriakat pedig júliusra csúsztatják. 

Kapcsolódók

Kimaradt?