NB I: kedden megvédheti bajnoki címét a Ferencváros

Kedden este a címét megvédve nyerheti meg fennállásának 31. bajnoki trófeáját a Ferencváros labdarúgócsapata, amely a magyar első osztályú bajnokság 30. fordulójában a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd vendégeként lép pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A két együttesnek ez lesz a 207. NB I-es összecsapása, a zöld-fehérek legutóbb 2019 februárjában győzték le a kispesti csapatot, azóta egyszer Honvéd-siker, két alkalommal pedig 0–0-s döntetlen született. Az örökmérleg ferencvárosi fölényt mutat, 113 sikerük mellett 59-szer kaptak ki és 34-szer zárult döntetlennel a Honvéd elleni élvonalbeli mérkőzésük.

Ha a Ferencváros most nyer a piros-fekete gárda ellen, akkor három körrel az idény vége előtt biztosan bajnok, függetlenül attól, hogy a második Fehérvár szerdán legyőzi-e a vendég és a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent.

Az mlsz.hu-n olvasható versenykiírás szerint pontazonosság esetén elsőként a több győzelem rangsorol, ebben a mutatóban legfeljebb holtversenyben végezhet az FTC és a Fehérvár. Ezután a helyezésről a bajnoki meccsek gólkülönbsége dönt, mely alapján most a Ferencváros áll jobban, de a két csapat gólaránya közötti öt találatos különbség az utolsó négy körben még könnyen változhat. Ha gólkülönbségben is azonos mutatóval zár a két együttes, akkor a több rúgott gól rangsorol, de ebben sem nagy a különbség, az FTC 54, a Fehérvár 52 gólt szerzett az eddigi 29 forduló alatt. Mindezek után az egymás elleni eredmények döntenek a végső helyezésekről, ebben pedig a Ferencváros áll jobban, amely az eddigi két Fehérvár elleni találkozóját megnyerte ebben az idényben.

Az ezüstérmes minden bizonnyal a székesfehérvári együttes lesz, előnye ugyanis 10 pont a harmadik Mezőkövesddel szemben.

A nemzetközi kupaszereplést érő bronzérmes helyért viszont nagy csata várható az utolsó fordulókban, a kövesdieknek 46 pontjuk van, a Puskás Akadémia 44-gyel követi őket, de az egyformán 41 pontos Diósgyőrnek és Honvédnak sem lehetetlen még odaérnie a harmadik helyre.

 

A Magyar Kupában ezüstérmes, és az újrakezdés óta mélyrepülésben lévő Mezőkövesd ezúttal az új vezetőedzővel erőre kapott és a tabellán egyre feljebb kúszó Újpest vendége lesz, míg a Puskás Akadémia épp a mögötte egy hellyel álló Diósgyőrrel csap össze Miskolcon.

Az NB I-től már biztosan búcsúzó Kaposvár szerda délután a Paks otthonában szerepel, és a hazaiaknak nagy szükségük van a három pontra ahhoz, hogy minél távolabb kerüljenek a kiesést jelentő 11. pozíciótól.

A 30. forduló programja, kedd: Kisvárda–ZTE, Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC (22.05, M4 Sport), szerda: Paks–Kaposvári Rákóczi, MOL Fehérvár FC–Debreceni VSC, Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia, Újpest–Mezőkövesd.

  1. Ferencváros 67 pont
  2. Fehérvár       56
  3. Mezőkövesd 46
  4. Puskás Ak.   44
  5. Diósgyőr       41
  6. Honvéd         41
  7. Újpest           36
  8. ZTE               36
  9. Kisvárda       35
  10. Paks             34
  11. DVSC           32
  12. Kaposvár     14

(Nyitókép: Ferencvárosi szurkolók és a székekre helyezett portrék a 29. forduló FTC–Kisvárda mérkőzésén | Fotó: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?