Öt játékost cserélhetnek a csapatok az NB 1-ben is


-A A+



A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alkalmazza a sportág szabályalkotó testületének (IFAB) cserékre vonatkozó átmeneti szabályát, így a bajnoki találkozókon ötször változtathat csapatának összetételén az edző, a Magyar Kupában pedig hosszabbítás esetén akár hatszor.

"A szabályváltásra a játékosok egészségének védelme érdekében volt szükség, mert a koronavírus-járvány miatt sok bajnokságot a szokásosnál jóval sűrűbb program mellett fejeznek be, emellett a nyári időjárás is megviselheti a futballistákat" - mondta az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

A tájékoztatásából kiderült, a szabályváltozás csak az idén befejeződő sorozatokban alkalmazható, emellett úgy alkották meg, hogy ne növelje a játékmegszakítások számát, ugyanis a megnövelt cserelehetőségeket ugyanúgy három játékmegszakításba, illetve a félidők közti szünetbe kell belesűríteni. "Ha egy játékmegszakítás során mindkét csapat cserél, az mindkettőnek beleszámít a felhasználható játékmegszakítások számába" - magyarázta el a szabályt Sipos, aki hozzátette, ha a Magyar Kupában hosszabbításra kerül sor, egy negyedik játékmegszakítást és egy hatodik cserelehetőséget is felhasználhatnak a csapatok.

Az új szabályok használata nem kötelező, de a legtöbb szövetség, így a Román labdarúgó Szövetség és az MLSZ is bevezette azokat. Az IFAB a későbbiekben dönt arról, hogy a szabályváltoztatásokat a 2021-ben futó sorozatokra is alkalmazhatóvá teszi-e.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X