Liga 2: igazságtalannak tartja a bajnoki befejezés módját az UTA

Az UTA tiszteletben tartja a klubok többségének a döntését, de ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy megfellebbezze a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) a másodosztályú bajnokság befejezésére vonatkozó döntését – jelentette ki a Maszolnak Mészár Sándor, a nagy múltú aradi futballklubot új alapokra helyező üzletember és sportvezető.

A szakszövetség szerdán a bajnokságban maradt 18 csapat képviselőinek a szavazatai alapján úgy döntött, hogy az első hat helyezett – amelyek egyébként is beadták élvonalbeli licenckérelmüket – körmérkőzéses, egymeccses (visszavágók nélküli) rájátszásban dönt a feljutásra jogosító első két hely, illetve az osztályozót érő harmadik hely sorsáról. A többi csapat számára befagyasztják a szezont, és nem lesznek kiesők.

Erre a megoldásra 15-en szavaztak (az UTA és a bukaresti Metaloglobus tartózkodott), míg a másik két változat, a hátralévő 14 forduló lebonyolítása, vagy felső- és alsóházi rájátszás rendezése kiesőkkel, egy, illetve nulla voksot kapott.

„Érthető, hogy erre a variánsra szavaztak a legtöbben, hiszen a többi tizenkét csapatnak kényelmes vakációt jelent: meccsek, fertőzésveszély, plusz költségek és kiesés nélkül. A többi hat csapatra viszont, amelyek eddig is rengeteg pénzt és energiát fektettek be, nagyon szigorú előírások betartása vár, további munka és rengeteg kiadás” – mondta Mészár Sándor.

A sportvezető szerint a szövetség döntése még nem végleges, de ezt a változatot küldik az ügyvezető bizottságnak. Ha a döntő fórum is rábólint, akkor megfellebbezik, mert több szempontból is igazságtalannak érzik a határozatot az aradiak, akik 11 pontos előnnyel várták a bajnokság folytatását, de most, hogy megfelezik a csapatok pontjait, 5 pontra olvadt a fór. „A nemzetközi szövetségek, az UEFA és a FIFA is azt tartja, hogy a pályán elért eredmény és a sportérdem legyen a döntő, márpedig a román szövetség semmibe vette az erőfeszítéseinket, és gyakorlatilag beleszólt a bajnokság alakulásába. Másrészt, sehol a világon nem volt még példa arra, hogy egy bajnokságot csak félig fújnak le, a csapatok egy részének játszani kell” – érvelt a klub újjáalapítója.

Diszkriminációnak is tartja Mészár Sándor a FRF döntését, mert míg a 3. Liga félbe maradt küzdelmeit úgy zárták le, hogy az öt csoport listavezetői közül feljutónak nyilvánították azokat, amelyek legalább 3 pont előnnyel álltak az élen (a többiek osztályozót játszanak a második helyezettekkel), a 2. Ligában „túlórára” kényszerítik az élmezőnyt. „Elvártuk volna, hogy ugyanazt a mércét alkalmazzák a mi esetünkben is” – jegyzete meg.

Minden elégedetlenség ellenére az UTA vállalni fogja a megmérettetést. „Nem hátrálunk meg a nehézségektől, és meg akarjuk mutatni, hogy megérdemelten állunk az első helyen, s hogy Aradnak ott a helye az élvonalban. A szurkolóinknak is tartozunk ezzel, akik mélységesen felháborodtak a szövetség húzásán” – tette hozzá Mészár.

A „vidék bajnoka” (hat aranyérmével a legtöbb első helyzet szerzett nem fővárosi csapat) legutóbb a 2007–2008-as idényben szerepelt a legjobbak között, és a klubalapítás 75. évfordulóját méltón, feljutással készült megünnepelni. A szövetség határozata kissé ünneprontó lett, mert „az 5 pont mégsem 11 pont”, és egy becsúszó vereség alaposan megváltoztathatja az esélyeket. „Hiába játszunk három meccset otthon, ha nem lehet a lelátón a közönség, nem ugyanaz a hangulat, már nincs meg a hazai pálya előnye” – vélte.

Így vágnak neki a csaptok a rájátszásnak:

  1. UTA 25 pont
  2. Mioveni 20 pont
  3. Tr. Măgurele 20 pont
  4. FC Argeș 19 pont
  5. Ploiești 19 pont
  6. Rapid 19 pont

A piros-fehér mezes játékosok május 15-én kezdik meg a felkészülést, Mészár Sándor szerint a sportminisztérium által a Bundesligából „koppintott” szigorú járványügyi szabályok betartásával. A teljes csapat, a szakmai stáb, de még a szertárosok és szakácsok is karanténba vonulnak két hétre, és mindenkit tesztelnek koronavírusra, a tréningeket háromfős csoportokban végzik. A bajnoki rájátszást július 4. és augusztus elseje között bonyolítják le a tervek szerint. A Liga 2 következő idényében a harmadosztályból feljutókkal és az élvonalból kiesőkkel együtt 23 csapat szerepelne, ha mindegyik vállalja a rajthoz állást. Arról még nincs döntés, hogy két csoportra osztják-e majd a mezőnyt vagy sem.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?