Így lehetnek ott a szurkolók a zárt kapus mérkőzéseken

Remek ötlettel állt elő a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Aarhus GF. A klubnál úgy döntöttek, beengedik a szurkolókat a találkozókra, de csak képernyőn keresztül. 

Dániában május végén tér vissza a futball, természetesen zárt kapuk mögött. A bajnokság 3. helyén álló Aarhus forradalmi újításra vetemedett: utópisztikusan hangzik, viszont nem csalás, nem ámítás, a szurkolók valóban ott lehetnek a stadionban a Randers elleni találkozón – igaz, csak virtuálisan.

A szurkolónak elsősorban meg kell váltania ingyenes jegyét valamelyik virtuális szektorba, eldöntheti, hogy a hazai szurkolók, vagy a vendégszurkolók körében kíván-e helyet foglalni. Az Aarhus stadionjában a Zoom program segítségével képernyőket állítanak fel, így a játékosok láthatják és hallhatják is az otthonukban szurkoló nézőket. „Hosszú idő után ez lesz az első bajnoki mérkőzés. Ezt egy történelmi digitális innovációval ünnepeljük meg, és büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk a világon az első klub, amely így tesz” – fogalmazott Jacob Nielsen, a klub vezérigazgatója.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?