Labdarúgás: hivatalosan a PSG a 2019–2020-as idény bajnoka

Az első és másodosztályú bajnokságot szervező francia labdarúgó-liga (LFP) a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakított sorozatokat nem folytatják, ennek ellenére a Paris Saint-Germaint elismerik a 2019–2020-as idény bajnokaként. A párizsiak sorozatban harmadszor, összességében kilencedik alkalommal lettek aranyérmesek.

Szerdán számoltunk be arról, hogy a francia kormány intézkedései miatt nem indulhat újra a nyáron a helyi labdarúgás, így 28 fordulót követően véget ért a Ligue 1. Az akkori beszámolók szerint nem hirdettek volna bajnokot, és kiesők sem lettek volna, az európai porondon induló csapatok meghatározásáról pedig későbbre ígértek döntést.

A bajnokságot szervező liga (LFP) csütörtökön rendkívüli ülést tartott, s a tagok (vagyis a klubok képviselői) megszavazták, hogy hirdessenek végeredményt. A döntés alapján a Marseille előtt 12 ponttal vezető PSG megkapta a bajnoki címet, valamint kiesőkről és feljutókról is döntöttek: a 19. és 20. helyen álló Amiens és Toulouse búcsúzik, míg a másodosztály első két helyén álló Lorient és Lens az élvonalban folytatja. A 17. helyezett Nimes-nek nem kell osztályozót játszania, megőrzi első ligás tagságát, ez azt jelenti, hogy a Ligue 2 harmadik helyezettje, az AC Ajaccio nem jut fel.

 

Mivel a PSG és a Strasbourg eggyel kevesebb (27) meccset játszott le, mint a többi csapat (28), az LFP a bajnokság végeredményét az egy mérkőzésen szerzett átlagpontszám alapján határozta meg. Holtverseny esetén az egymás elleni eredményt vették figyelembe. A döntést a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) is jóváhagyta, így az hivatalosnak tekinthető.

A hivatalos közlemény a nemzetközi kupaindulókra nem tér ki, de a L’Équipe szerint a PSG mellett Marseille és a Rennes (a két dobogós csapat) indulhat majd a BL-ben, az Európa-ligában pedig a Lille, a Nice és a Reims vehet részt – ez egyben azt jelenti, hogy a Lyon a hetedik helyével lemarad a nemzetközi porondról. Didier Quillot, az LFP ügyvezető igazgatója elmondta, május 25-ig nevezik meg hivatalosan az UEFA-nak a francia kupainduló csapatok nevét.

A beszámoló szerint az élvonalbeli bajnokság 2020–2021-es idényét augusztus 22–23. között szeretnék elkezdeni, de az időpont véglegesítéséhez még a televíziós társaságokkal és a hatóságokkal is egyeztetniük kell. Az LFP a másodosztályú bajnokság esetleges átalakításáról, illetve a másod- és harmadosztály közötti kiesőkről és feljutókról később dönt.

(Nyitókép: Neymar és Mbappé, a PSG két sztárja | Fotó: Nemzeti Sport / AFP)

Kapcsolódók

Kimaradt?