Székesfehérvárra igazolt a magyar férfi kosárlabda válogatott sztárja

Online sajtótájékoztató keretében számolt be a székesfehérvári Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, hogy a magyar válogatott erőssége, Vojvoda Dávid hét hónapos olaszországi kitérő után náluk folytatja pályafutását. A pályafutása legnagyobb sikereit szolnoki színekben elérő játékos három évre kötelezte el magát a fejér megyei kék-fehéreknél.

Vojvoda Dávid nem tért vissza korábbi sikerei színhelyére, Szolnokra, hanem az ötszörös magyar bajnok Alba Fehérvárhoz igazolt – jelentette be kedden a klub hivatalos honlapja. A kaposvári születésű, legnagyobb sikereit szolnoki színekben arató hátvéd a 2019/2020-as szezon előtt igazolt Olaszországba. A Pallacanestro Reggiana gárdájában nem sikerült meghatározó szerepet betöltenie, a koronavírus-járvány miatt kényszerűségből félbeszakadt bajnokság befejeztével úgy döntött, Magyarországon folytatja pályafutását.

Bár korábbi klubja, a Szolnok is megkereste, végül a fehérváriak ajánlatát elfogadva, három évre kötelezte el magát az Albához. A válogatott kosárlabdaázó az M4 Sportnak nyilatkozott döntése hátteréről, a légiós életről és a folytatásról is:

„Őszintén szólva, nem volt nehéz a döntés. Úgy érzem, hogy jó döntést hoztam. Gondolkodtam rajta sokat, de ezt éreztem jónak ebben a helyzetben. Itt a családra is kicsit tekintettel voltam. A Fehérvár az elmúlt években sokszor megkeresett, de különböző okokból nem jöttem ide. Hosszútávú szerződést írtam alá, remélem sikeres időszak lesz" –  reagált a 29 éves kosárlabdázó arra a kérdésre, mennyire volt nehéz nem korábbi csapatát választani, hanem a Fehérvárt.

Vojvoda Dávid Kaposvárott született, pályafutását szülővárosának csapatában, a Kaposvári KK-ban kezdte, ahol 2006-ban mutatkozott be a felnőttek között. Az itt eltöltött négy évet követően az akkor bajnoki és kupa címvédő ZTE KK igazolta le, majd 2011 februárjában az Atomerőmű SE szerződtette. Két szezont követően igazolt a Szolnoki Olajhoz, amellyel a következő években négyszer nyert bajnoki címet és kupát. Eközben a magyar válogatottban is alapember, majd csapatkapitány lett, miközben Magyarországon egymást követő két évben is a legjobbnak választották. A szolnoki csapat színeiben a nemzetközi porondon is megmutathatta magát, az Adria Ligában a játékhét legjobbjának is megválasztották. 2019 nyarán az olasz élvonalban szereplő Pallacanestro Reggiana szerződtette. A koronavírus-járvány miatt 2020 áprilisában befejezettnek nyilvánították az olasz idényt, Vojvoda pedig felbontva szerződését, hazatért Magyarországra.

Kapcsolódók

Kimaradt?