A BL után az EL-t is elhódította a Chelsea

A Chelsea nyerte a labdarúgó Európa Ligát, mivel szerdán az amszterdami döntőben Branislav Ivanovic 93. percben szerzett góljával 2-1-re legyőzte a Benfica csapatát.

 

A londoni együttes története során először diadalmaskodott a második számú európai kupasorozatban, egy évvel azután, hogy megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Mivel korábban az azóta már megszűnt Kupagyőztesek Európa Kupájában is győzött, a labdarúgás történetének negyedik olyan csapata lett, amely mindhárom kontinentális kupatrófeát megszerezte, s az első, amely a BL-siker utáni esztendőben nyert az Európa Ligában.

A portugál Benfica sorozatban hetedik európai kupafináléját bukta el, legutóbb 1962-ben, a Guttmann Béla által edzett gárda győzött, mégpedig a BL jogelődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK).

Sokkal jobban kezdte a mérkőzést a Benfica, az első negyedórában többször is csak szerencsével úszta meg a Chelsea, hogy ne kerüljön hátrányba. Az első fél óra vége felé közeledve egyre kiegyensúlyozottabb lett a mérkőzés, de egyre unalmasabb is: a portugálok a két szélről próbálták kihasználni az angol védelem megingathatóságát, ám egyre kevesebb sikerrel, míg az angol támadásokról nem tudunk sokat írni, mivel gyakorlatilag nem voltak.

A félidő vége felé így is majdnem vezetéshez jutottak a „kékek”, de Artur egy bravúros mozdulattal vissza tudott nyúlni a szitáló labdáért Lampard lövése után.

A fordulást követően is a Benfica kezdett jobban, de rendre rosszul érkeztek azok a bizonyos utolsó passzok (a műfaj egyik nagymestere, Pablo Aimar ugyebár a kispadon kezdett), Óscar Cardozo már egy lesgólig is eljutott.

Nem sokkal később kétszer is megrezdült a háló, mindkétszer gólöröm követte: előbb egy villámgyors Petr Cech, Juan Mata, Fernando Torres akció után talált utóbbi higgadtan a kapuba (0–1), majd César Azpilicueta kezezett a 16-oson belül, Óscar Cardozo pedig ezúttal is higgadt végrehajtónak bizonyult (1–1).

Még az egyenlítés előtt kettős cserét hajtott végre a lisszaboniak mestere, Jorge Jesús, védő helyett balszélsőt, középpályás helyére pedig középcsatárt küldött be – az egalizást azonban a fiatal spanyol védő pillanatnyi kihagyása készítette elő. Nem sokkal később kényszerből kellett cserélnie Jesúsnak, miközben a pályán legényei mindent elkövettek, hogy ne legyen hosszabbítás – a Chelsea is hasonlóban mesterkedett, Lampard a 88. percben irtózatos erejű lövéssel megdöngette a lécet.

Amikor már a hosszabbításra készültek a felek, jobb oldali szöget után Braniszlav Ivanovics a bal felsőbe bólintott az ötös elől, 1–2-re módosítva az állást. Nem sokkal később negatív főszereplő lehetett volna a szerb, mert lyukat rúgott az ötösön, de érkezett szerencséjére Gary Cahill, és a földön fekve menteni tudott Cardozo elől.

Az idény közbeni edzőváltás ismét európai kupagyőzelemhez segítette a Chelsea-t, de ez a siker sem elegendő ahhoz Beníteznek, hogy maradhasson a klub kispadján. A mérkőzés zömében jobban, szervezettebben, lelkesebben és sokkal veszélyesebben játszott a Benfica, két védelmi megingása azonban végzetesnek számított; míg az angol kapu előtt bizonytalannak bizonyult ezen az estén.

Kimaradt?