Rio Ferdinand visszavonult az angol válogatottból

Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) hivatalos honlapján tudatta: visszavonult a válogatott szerepléstől Rio Ferdinand, a Manchester United rutinos védője.

A 81-szeres válogatott védő kedden közölte végleges döntését Roy Hodgson szövetségi kapitánnyal.

Ferdinand 1997-ben, Kamerun ellen mutatkozott be az angol nemzeti csapatban – minden idők legfiatalabb angol válogatott védője lett ekkor –, három világbajnokságon (1998, 2002 és 2006) vett részt. A válogatottban három gólt szerzett, 2002-ben világbajnoki meccsen Dániának, 2007-ben Eb-selejtezőn Oroszországnak, 2008-ban vb-selejtezőn Kazahsztánnak talált be.

„Hosszasan gondolkodtam, és úgy érzem, eljött az ideje, hogy félreálljak, és fiatal játékosoknak biztosítsam a helyet. Nagy megtiszteltetés volt, hogy az U17-es csapattól kezdve minden angol nemzeti együttest végigjárhattam, büszkeség volt számomra a válogatottság” – köszönt el Ferdinand.

„Csapatkapitány volt, játszott három világbajnokságon, be is talált egyen – ez a különleges játékosok sorába emeli. Köszönöm, hogy felhívott, és elmondta a hosszas gondolkodás után meghozott döntését. Biztos vagyok benne, hogy minden angol drukker csatlakozik hozzám, amikor azt mondom: köszönjük a szolgálatait” – búcsúztatta Hodgson a hátvédet.

Kimaradt?