Forma-1: újabb három futamot halasztottak el a koronavírus miatt

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották a hollandiai, a spanyolországi és a monacói Forma-1-es versenyhétvégéket.

A Forma-1 szervezőinek csütörtöki sajtóközleménye szerint a döntést közösen hozták meg a futamok helyi rendezőivel, és az új dátumok kijelölését megelőzően is megbeszéléseket folytatnak majd. Korábban már az Ausztrál (eredeti időpont: március 15.), a Bahreini (március 22.), a Vietnami (április 5.) és a Kínai (április 19.) Nagydíjat is elhalasztották. Hollandiában május 3-án, Spanyolországban május 10-én, Monacóban pedig május 24-én rendezték volna a futamot.

A Forma-1 szervezői szerdán úgy döntöttek, hogy a járvány miatt a szokásos nyári szünetet gyakorlatilag most elrendelik annak érdekében, hogy a szezont minél több futammal meg lehessen rendezni. Az idény júniusban Azerbajdzsánban startolhat, korábbi sajtóhírek szerint a tervezett 22 futamból 18-at rendeznének meg.

 A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?