Koronavírus: elhalasztották a Fed-kupa budapesti döntőjét


-A A+



A koronavírussal kapcsolatos egészségügyi aggodalmak miatt a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) elhalasztotta a Fed-kupa budapesti döntőjét – olvasható a magyar szövetség hivatalos honlapján, a huntennis.hu-n.

„Az ITF koronavírussal kapcsolatos tanácsadó csoportja már 2020. február eleje óta vizsgálja a koronavírus terjeszkedését és hatásait. A csoport folyamatos konzultációt folytatott független egészségügyi és utazási tanácsadókkal, valamint nemzetközi és belföldi hivatalokkal is. Miután alaposan megvitatták és megvizsgálták a helyzetet az ITF elnökségével és a magyar szervezőbizottsággal, a magyar kormány szerdai, fedett pályás eseményeket érintő döntésének fényében az ITF bejelenti az eredetileg április 14–19. között tervezett Fed-kupa-döntő elhalasztását. Azokkal a szurkolókkal, akik már megvették a jegyüket a budapesti döntőre, a rendezők 48 órán belül felveszik a kapcsolatot” – áll a közleményben.

Hozzáteszik, az ITF elkötelezett abban, hogy még 2020-ban megrendezzék a Fed-kupa döntőjét, ezért folyamatos kapcsolatban áll minden érintett féllel.

A döntő mellett a rájátszásos mérkőzések is elmaradnak, így a Románia-Olaszország összecsapás is, amelyet április 17-én és 18-án játszottak volna a Kolozsvári BT Arénában.

„Elképesztően csalódottak vagyunk, amiért meg kellett hoznunk ezt a döntést, azonban nem kockáztathattuk a játékosok, kapitányok, szervezők és a nézők biztonságát és egészségét – idézi a közlemény David Haggertyt, az ITF elnökét. – Egyáltalán nem könnyen hoztuk meg ezt a döntést, de a koronavírus általi veszély igen komoly, ez pedig minket is arra sarkalt, hogy a lehető legkomolyabb döntést hozzuk meg egy szövetségként és emberként is. A jelenlegi helyzet túlmutat a sporton. A döntő és a rájátszás új időpontját a megfelelő időben bejelentjük, ezt leginkább a koronavírus teniszre gyakorolt hatása befolyásolja.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X